Sopron Basket: augusztusban kezdődik a felkészülés
| Munkatársunktól
A szezon közeledtével kialakult a csapat felkészülési menetrendje is. A munka augusztus 13-án veszi kezdetét, nyolc játékossal.
Alaina Coates augusztus 29-én, Amanda Zahui szeptember 1-én csatakozik a többiekhez. Turner Yvonne érkezése a WNBA-s kötelezettségétől függ, míg a Világ-bajnokságra készülő spanyol válogatott bő keretének tagja, Angela Salvadores a válogatottbeli szereplésétől függően kapcsolódik be a munkába.
A felkészülés során több edzőmérkőzést is játszik a Sopron Basket együttese, amelyek közül kettő lesz Sopronban. Augusztus 29-én a Pöstyén, míg szeptember 1-én a Győr látogat el. Utóbbi egyúttal a hagyományos Krasznai Ferenc Emlékmérkőzés jegyében rendezik meg.
Mindkét fentebb említett csapathoz ellátogatnak a soproniak is szeptember elején, majd Prágában és Jekatyerinburgban vár a lányokra 2-2 találkozó. A nagy múltú oroszországi tornára címvédőként utaznak el.
Menetrend
Augusztus 29., szerda 18 óra Sopron Basket - Piestanske Cajky
Szeptember 1., szombat 18 óra Sopron Basket - CMB CARGO UNI Győr
Szeptember 5., szerda CMB CARGO UNI Győr - Sopron Basket (Fűzy Ákos-Tapodi Péter Emlékmérkőzés)
Szeptember 7., péntek Piestanske Cajky - Sopron Basket
Szeptember 14-16. ZVVZ USK Praha - Sopron Basket
Szeptember 24-26. UMMC CUP, Jekatyerinburg