Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Sopron Basket: megvan a keret

| Munkatársunktól | Sport

Hárman távoznak és hárman érkeznek a Sopron Basket együtteséhez. A változásokat egy különleges közönségtalálkozó keretében jelentette be a klub ügyvezetője, Török Zoltán.

A sportvezető megköszönte Tina Krajisnik, Megan Walker és Varga Kamilla alázatos munkáját, egyben elmondta azt is, hogy a szakmai stáb is változik egy helyen, mert Szegedi Róbert erőnléti edző máshol folytatja pályafutását.

A klubhoz újonnan igazoló játékosok közül elsőként Nevena Jovanovic neve hangzott el. A kiváló kosárlabdázó a szerb válogatott tagjaként Európa-bajnoki címmel és olimpiai bronzéremmel rendelkezik. Centerposzton is erősít a Sopron Basket: Aby Gaye a francia Basket Landes együttesétől érkezik városunkba. Napheesa Collier pedig az Egyesült Államokból jön majd Sopronba, igaz, némi késéssel, hiszen csak decembertől csatlakozik a kerethez.

– Nevena Jovanovic feladata Sopronban is az a csupaszív, önfeláldozó szerepkör lesz, amit a szerb válogatottban láttunk tőle – mondta az érkezőkről Török Zoltán. – Aby Gaye rendkívül jó adottságokkal rendelkező játékos, aki a terveink szerint Határ Betti kiegészítője lesz a következő szezonban. Az amerikai UCONN Egyetemről kiváló képzéssel kerülnek ki játékosok, Napheesa Collier pedig épp innen érkezik, igazi „kombójátékos”, akivel tovább szélesíthetjük a védekezési és támadási repertoárunkat.

Az ügyvezető új jelszót is hirdetett a következő szezonra: „Nincs elveszett labda!”.

A múlt pénteken rendezett közönségtalálkozón a szurkolók állva tapsolták meg az idei sikercsapatot.

Kapcsolódó cikkek