Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Sopron elismerte sportolóit

„Külön köszönet illeti a fiatalok mellett a szüleiket és az edzőiket is”

Sopron elismerte sportolóit

| Rázó László | Sport

A hagyományokhoz híven idén ismét februárban köszöntötte városunk a legeredményesebb soproni sportolókat. Összesen 189 egyéni versenyzőt, valamint csapatot díjaztak a Novomatic-arénában.

A tavalyi évben a pandémia miatt augusztusban és szabadtéri helyszínen tartották meg a sportgálát. Idén ismét visszatért az élet a normál kerékvágásba. Azokat a versenyzőket várták szombaton a nagyszabású sportrendezvényre, akik országos vagy nemzetközi megmérettetéseken eredményesen szerepeltek, öregbítve ezzel városunk hírnevét.

– Sopron nemzeti sportváros, a sportgála pedig kiváló alkalom arra, hogy a város nagyrabecsülését fejezze ki a sportolók teljesítménye előtt – ezt már városunk polgármestere mondta a 33. Sportgála közönségének. Dr. ­Farkas Ciprián szerint bőven van kit díjazni, hiszen sportolóink évről évre elhalmoznak bennünket örömmel, mosolyt csalnak az arcunkra, szurkolhatunk nekik a lelátókon, a medence partján, a tatami szélén vagy épp a szorítókötelek között, mindez nagyszerű.


A sportot támogatni kell: az önkormányzat mindent megtesz azért, hogy biztosítottak legyenek a feltételek akár a szakmai háttérre, akár a létesítményekre gondolunk, így azok, akik mozogni szeretnének, tetszés szerint választhatnak a különböző sportágak közül.

Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője a gálán hangsúlyozta: nagyon büszkék lehetünk azokra a sportolókra, akiket meghívtak és díjaztak. – Külön szeretném kiemelni, hogy idén a 2021-es sportteljesítményeket ismertük el, a tavalyi esztendő pedig a járvány miatt nagyon nehéz év volt. Külön köszönet illeti az edzőket, sportolókat, szülőket és mindenkit, aki lehetővé tette a versenyzők számára a szép eredmények elérését – mondta az országgyűlési képviselő.


A sportgála fantasztikus hangulatban zajlott, sportolókkal, szülőkkel, érdeklődőkkel, edzőkkel telt meg az aréna, a fellépő a Zanzibar volt.


A sportolóknak Barcza ­Attila országgyűlési képviselő, dr. Farkas Ciprián polgármester és Csiszár Szabolcs alpolgármester adta át az elismeréseket.


Idén is bőven volt kit ünnepelni: összesen 189 egyéni sportolót vagy csapatot szólítottak színpadra a moderátorok. A gyermek–serdülő kategóriában negyvenkilenc, az ifjúsági–junior korcsoportban hetvenhat, míg a felnőttek mezőnyében hatvannégy versenyzőt vagy csapatot díjazhattak az országos bajnokságon, Európa-bajnokságon, illetve világbajnokságon elért helyezések alapján.

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek