Fő az önbizalomszerzés
2025. 01. 29. | MunkatársunktólJelenleg az 5–6. helyen áll a bajnokságban az SKC U21-es együttese. Meszlényi Róbert vezetőedző szerint jó esélyük van arra, hogy bekerüljenek a nyolc...
Sokáig egyénileg fedezték fel a Soproni-hegység kincseit, majd úgy gondolták: a sok-sok élményt továbbadnák, így tizenketten megalakították a Soproni Vándorok Túraegyletet.
– Az év elején alapított egyesületünket a természetjárás szeretete hívta életre – mesélte Tömördy Szabolcs elnök. – A Soproni Parkerdő hihetetlenül gazdag forrásokban, kilátókban, emlékhelyekben. Ezeket a mi kis alapítótársaságunk hosszú évek óta lelkesen fedezi fel, eljött az az idő, amikor úgy gondoltuk, hogy milyen jó lenne ezt másokkal is megosztani. Az vezérel bennünket, hogy a gyerekeink is ismerjék ezeket a természeti csodákat. Ennek jegyében már több programot is szerveztünk, amely sok-sok természetjárót, családot mozgatott meg.
A tavaszi járványügyi helyzet közepette kitalálták a Hét hely nevű játékos körtúrát, amelyet egyénileg teljesíthetnek mind a mai napig a kirándulók. Egy térkép segítségével végigjárhatnak egy közel 10 kilométeres útvonalat, és közben hét népszerű helyet kell felkeresniük. Az érdeklődés azóta is töretlen a játékos túra iránt, már több mint 150-en teljesítették a távot. Ezt követte az Emlékek mentén elnevezésű kvíztúra, amelyet a Sopron turizmusához és a város szépítéséhez, életéhez jelentősen hozzájáruló elődeink tiszteletére szerveztek. Nagy érdeklődés övezte nyár elején az 1. Forrástól forrásig elnevezésű teljesítménytúrát, ahol három különböző távon fedezhették fel a természetjárók, milyen gazdag forrásokban a Soproni Parkerdő. Brennbergbánya közelében különösen sok kereszt, kopjafa és emlékkő található, így az egylet Mesélő keresztek túraversenyén az erdő mélyén megbújó emlékeket fedezhették fel a résztvevők.
A szervezők vallják, hogy Sopron a kilátók városa is. Ennek jegyében szeptember 12-én, szombaton megszervezik a II. Soproni Kilátók Teljesítménytúrát 25 és 50 kilométeres távon, a tapasztaltabb túrázóknak meghirdetett program az Erzsébet-kerti Zenepavilontól indul. Mivel a vasárnapra hirdetett Lövér túra elmarad, ezért a kínálatot kibővítik egy 10 kilométeres távval, így a kevésbé rutinos kirándulók sem maradnak program nélkül a hétvégén.
Jelenleg az 5–6. helyen áll a bajnokságban az SKC U21-es együttese. Meszlényi Róbert vezetőedző szerint jó esélyük van arra, hogy bekerüljenek a nyolc...
A Ligneum rendezvényház adott otthont a Határtalanul című nyílt egyéni rapid sakkversenynek. A megmérettetésen közel 90-en vettek részt.