Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Spanyol edzők a női kosarasoknál
Roberto Iniguez lett az Uniqa új vezetőedzője

Spanyol edzők a női kosarasoknál

| Munkatársunktól | Sport

Spanyol edzői stáb dolgozik a következő szezontól az Uniqa Sopron együttesénél. Ez azt is jelenti, hogy távozik a kispadról Sterbenz László, aki az elmúlt három szezonban hat kupán és bajnoki döntőn vezette az együttest.

A klub ügyvezetője, Török Zoltán a távozó Sterbenz László munkáját méltatta. – Személyé­­ben egy olyan vezetőedzőtől köszönünk el, akinek óriási köszönettel tartozik a klub. Az öt arannyal a klub legsikeresebb edzői közé került. Még egy évig érvényes szerződését a klub kezdeményezésére szüntetjük meg. A szezonnyitó mérkőzésünkön szeretnénk méltó körülmények között megköszönni neki mindazt, amit Sopronért tett – mondta el Török Zoltán. 

Sterbenz László mellett Seres Éva segédedző, Igor Polenek videoelemző és dr. Lukasz Trzas­koma erőnléti tréner is távozik a csapattól.

A szakmai stáb feladatait a kö­­vetkező két szezonban egy spanyol trió látja el.

A vezetőedző Roberto Ini­guez lesz, a segédedzői és a já­­ték­­elemző teendőkkel Carlos Can­­te­­ro-t, az erőnlétért és a rehabilitációért felelős pozícióval pedig Alberto Martinezt bízta meg a klub.

– Nagyon komoly kvalitású szakemberekről van szó: Ro­­ber­to Iniguez Euroliga-győz­­tes a Valenciával, valamint kétszer játszott Euroliga-döntőt a Fe­­­­ner­­bah­ce és egy alkalommal az Orenburg csapataival – tette hozzá Török Zoltán. – Az edzői stábtól egyértelműen azt várjuk, hogy a következő két év alatt honosítsa meg azt a fajta is­­kolát, amely a spanyol kosárlabdát jellemzi. Fontos, hogy kiemelten foglalkozzanak a ná­­lunk kosárlabdázó fiatal generáció egyéni képzésével és jut­­­­­­­tassák csapatunkat újra az eu­ró­­pai kosárlabdázás jegyzett csapatai közé.

Kapcsolódó cikkek