Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Sportoljanak a fiatalok?

| Munkatársunktól | Sport

Megkérdeztük olvasóinkat.

Kovácsné Erdős Klára: Jó dolognak tartom a sportágválasztót, hiszen itt a gyakorlatban is kipróbálhatják az egyes sportfajtákat. Aztán azt választják, amelyikben a legjobbak, és tetszik is nekik. Az egyik rokonunk egy ilyen eseményen döntötte el, hogy kézilabdázni megy, egészen a korosztályos válogatottságig jutott.


Kelemen Katica: Sosem lehet elég korán elkezdeni a sportolást. Az én négyéves gyermekem is sokat mozog, bicajozik. A felesleges energiáját így vezeti le. Az óvodájában is sokat vannak kint az udvaron, ahol szabadon lehet szaladgálni. Amikor már nagyobb lesz, akkor szeretném, ha rendszeresen eljárna majd edzeni.


Kovács Béla: A rendszeres edzéssel a diákok egy közösségbe is bekerülnek, legyen szó egyéni vagy csapatsportról. Barátságok is kialakulnak. A sport fegyelemre is tanít, sokat segít a testi és a szellemi fejlődésben. Az is fontos szempont, hogy a fiatalok nem a számítógépet, a telefonjukat nézik egész nap.


Nagy Dezsőné: Hogy a csudába ne lenne fontos a sportolás! A hét dédunokám közül az egyik például rendszeresen úszik. Itt, Sopronban többféle sportolási lehetőség közül lehet választani, falun ez már kicsit bajosabb, ugyanis többet kell utazni. Aki fiatal korában sokat mozog, felnőttként is ezt teszi. Jómagam is sokat sétálok.


Kapcsolódó cikkek