Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Stabilabb játékot várnak
Maliek White (4) edzőmérkőzésen már játszott az SKC színeiben. Fotó: Németh Péter

Maliek White-ot már korábban le akarta igazolni az SKC

Stabilabb játékot várnak

| Munkatársunktól | Sport

A bravúros körmendi győzelem után kis pihenő következett a Sopron KC számára, hiszen a magyar válogatott vb-selejtezőmérkőzéseket játszott. Közben Tavarius ­Shine-nal szerződést bontott a klub, helyére Maliek White érkezett a 2-es posztra.

– Tavarius Shine hullámzó teljesítményt nyújtott, igaz, sérülés is hátráltatta, de nem tudta azt a színvonalat hozni, amit elvártunk volna tőle – mondta Bors Miklós, az SKC másodedzője. – Elsősorban az volt a gondunk, hogy a labdafelhozataloknál túlságosan nagy teher hárult Andre Jones-ra. White jobban be tud majd segíteni ebben a játékelemben, hiszen nagyon magabiztosan mozog a labdával, a legnagyobb erősségei a betörés és a labdakiosztások. Ezekben egyértelműen előre kell lépnünk, ha jobb teljesítményt akarunk nyújtani a szezon hátralévő részében.

A szakember hozzátette: már nyáron szerették volna leigazolni Maliek White-ot, azonban akkor más klubot választott a játékos. Az idei szezonban azonban nem jöttek be a számításai, kevesebb lehetőséget kapott litván együttesénél.

– Abban bízunk, hogy a tavalyi, körmendi teljesítményét hozza nálunk is a játékos, akinek meghatározó szerepet szánunk a csapatunknál – folytatta a másodedző. – Sajnos eléggé hullámzó volt a teljesítményünk, volt hosszabb győzelmi sorozatunk, aztán sok vereségbe belefutottunk. White egyértelműen erősítést jelent, azt várjuk a légióscserétől, hogy stabilizálja a játékunkat, és a csapat a jobbik arcát mutassa az idei idény további mérkőzésein.

Bors Miklós azt is elmondta, hogy Andre Jones térde továbbra sincs 100 százalékos állapotban, ugyanakkor a mozgásban ez nem befolyásolja, így tudja vállalni a mérkőzéseket.

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek