– Köszönöm, még élek – válaszolja nevetve, amikor a hogyléte felől érdeklődöm. – Sopronban születtem, ott nőttem fel, ez a város örökre a szívem csücske marad. Szívesen idézem fel az emlékeimet. Gyerekkoromban karácsonykor az udvarunkban rendszerint térdig ért a hó. A második szomszédunkban lakott az idősebb Taschner, aki nagyon szépen trombitázott. Szenteste sötétedés után az ablakunk alatt minden évben eljátszotta a Stille Nachtot, utána bejött hozzánk, faterral megittak egy-két pohár bort, és úgy ment haza.

Az ifjú Keglovich a Sotexben rövid idő alatt végigjárta a korosztályos ranglétrát, majd bekerült a megyei első osztályban szereplő felnőtt együttesbe.

– 1956-ban szomorú karácsonyom volt – folytatja az emlékezést. – Innsbruckban jártam iskolába, és egy helyi családnál laktam. Nem éreztem jól magam náluk, mert nem voltak közvetlenek. A forradalom után kijöttek Ausztriába a szüleim, a húgom, a nagybátyám, burgenlandi rokonainknál laktak egy nagy házban. Ott töltöttük a karácsonyt, tele aggodalommal, mert nem tudtuk, mi lehet a soproni otthonunkkal. Néhány nap múlva apám egyedül hazajött, majd kitelefonált nekünk, minden rendben van, hazatérhetünk mi is. Bodnár Lojzi azonnal megkeresett és átcsábított az NB II-es SVSE-hez. Tizenhat éves voltam, nagy szó volt ez akkoriban. Másfél évet töltöttem itt, gólkirály lettem. Felfigyelt rám az ETO. Nagy megtiszteltetésnek éreztem, és oda is igazoltam.

A fiatal játékos kezdetben centerként szerepelt, utána azonban a csatársorban szinte mindenütt megfordult. Fokozatosan kihagyhatatlanná vált a kezdő tizenegyből. Az ETO-val káprázatos eredményeket ért el, összesen 312 élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára, tagja volt az 1963-ban magyar bajnokságot nyert gárdának, és háromszoros MNK-győztesnek is mondhatja magát. A nemzetközi porondon BEK-elődöntős volt és jó néhány KEK- és UEFA-kupatalálkozón is szerepelt.

Legnagyobb sikereit hátvédként érte el, az NB I-es mérkőzéseinek csaknem felét játszotta le ekként.

– Amikor Szusza Ferenc edző visszatért az ETO-hoz, hátul is képzett, technikás futballistákat akart szerepeltetni, új megoldásokon törte a fejét. Akkor jött divatba a felfutós hátvédjáték, így lettem én jobb-bekk. A Komló ellen játszottam először, és 9–0-ra nyertünk, a Népsportban kilences osztályzatot kaptam – emlékszik a remek bemutatkozásra.

Ezen a poszton 1968-ban Mexikóban tagja volt az aranyérmes magyar olimpiai válogatottnak.

– Nosztalgiázni nem szoktam, de amikor a múltkor néztem a tévében a Milan meccsét, eszembe jutott: a KEK-ben a San Siróban annak idején 1–1 után szinte egy kapuztunk ellenük, és az olaszok csak idegenben lőtt több góllal jutottak tovább. Rég volt, de így volt.

Búcsúzóul még hozzátette: üdvözli a soproni barátait és kellemes ünnepeket kíván mindenkinek.

Tekintse meg kvízünket!