Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
SVSE–GYSEV: bajnokcsapat

SVSE–GYSEV: bajnokcsapat

| Munkatársunktól | Sport

19 forduló után biztossá vált, hogy bajnoki címet szerez az SVSE–GYSEV: a labdarúgó megyei II. osztályban szereplő együttes a Dénesfa elleni 5–1-es győzelemmel biztosította be az első helyét.

A vasutas csapat szakmai munkáját öt éve Mozsolits Jenő irányítja. Vezetésével jutott fel az együttes a megyei harmadosztályból a másodosztályba, ahol korábban ezüstérmet is szerzett, most pedig a bajnoki címig ért.

– Nem volt meghatározott cél a csapat felé a bajnoki cím megszerzése, mi mégis úgy gondoltuk a fiúkkal, hogy megpróbálunk az első helyen zárni – kezdte a vezetőedző. – Inkább családnak mondanám ezt a csapatot, itt tényleg mindenki a másikért küzd, hajt, és nagybetűs csapatként értük el a megyei II. osztály bajnoki címét, amelyre nagyon büszkék vagyunk. Úgy gondolom, ez igazán méltó egy olyan komoly múlttal rendelkező együtteshez, mint az SVSE.

A tréner elmondása szerint már csak azért is „kötelességük” volt megszerezni az első helyet, mert az SVSE infrastruktúrája, a pálya minősége messze kiemelkedik a megyei II. osztály mezőnyéből. A szakvezető köszönetet mondott Pöltz Róbert szakosztályvezető munkájáért is.

– 20–25 éves soproni fiatalokra alapozzuk a csapatot, egy tapasztaltabb játékos van, a fiam, a gólkirályjelölt Mozsolits Szabolcs – folytatta Mozsolits Jenő. – Szinte mindenkinek van valamilyen kötődése az SVSE-hez, ezért is alakult ki ez a kiváló közösség, ami megalapozza a szakmai sikert. Kiemelkedő évet zártunk, hiszen tavaly augusztus óta veretlenek vagyunk, idén tavasszal pedig 8 meccset nyertünk zsinórban. Imponáló fölénnyel vezetünk és nyerjük meg a bajnoki címet.

Az SVSE–GYSEV együttese a legtöbb gólt rúgta és a legkevesebbet kapta a megyei II. osztályban. A bajnokság góllövőlistáját Mozsolits Szabolcs vezeti, mögötte szintén egy SVSE-játékos, Horváth Dominik áll a második helyen.

Kapcsolódó cikkek

A 35. Sportgála díjazottjai

2024. 03. 03.

Idén is jutalmazta az önkormányzat azokat a sportolókat, akik az előző évben eredményesen képviselték városunkat országos és nemzetközi versenyeken. A...

Sporttörténet Sopronban

Sporttörténet Sopronban

2024. 03. 20. | Papp Győző

Részben az 1989-es páneurópai piknikre emlékezve rendezték 1990. október 14-én Sopronban a Magyarország–Németország női labdarúgó Európa-bajnoki selej...