Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

SVSE: zalaegerszegi focibravúr

| Páder Vilmos | Sport

Zalaegerszegen célfutballt játszott a Sopron, tudatosan alakította támadását, agresszívan védekezett.

Amikor a 14. percben Eszlátyi szép egyéni alakítás után megszerezte a vezetést (1–0), már mertek passzolni, játszani. Csapatként küzdöttek, egységesen akarták a győzelmet. Önfeláldozó játékukat mi sem bizonyítja jobban, mint Németh Milán odaadó küzdelme, aki saját testi épségét nem kímélve komolyan megsérült: le kellett vinni a pályáról. A soproniak kapkodásra kényszerítették a hazaiakat, kontrákra építettek, amelyek rendre veszélyesek voltak a zalai kapura. Az egész mérkőzés alatt az SVSE játéka volt az érettebb és a tudatosabb. Érződött a társaságon, hogy egységben gondolkodnak, nem tisztelték egykori nagynevű ellenfelüket, akik a múltban sok borsot törtek a csapat orra alá.

Supka Attila szakmai igazga­­tó elmondta: – Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk. Mindét együttes számára fontos volt a há­­rom pont. Helyenként jól játszottunk, a végén kicsit beszorultunk, ezért cseréltem be magas embereket. Ezúttal egy gól is elég volt a győzelmünkhöz.

Május 3-án, szerdán Mosonmagyaróvár ellen már kellő ön­­bizalommal léphetnek pá­­lyára Sifterék.

Kapcsolódó cikkek