Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Száz karatéka edzett Sopronban
Az idei V4 edzőtáborban három országból mintegy száz fiatal karatéka vett részt. Fotók: Szalay Károly

„Már évek óta hagyomány, hogy az edzőtábort kulturális programokkal is kiegészítjük”

Száz karatéka edzett Sopronban

| Rázó László | Sport

Múlt hétvégén ismét megrendezték városunkban a V4 edzőtábor és kulturális találkozó elnevezésű nemzetközi eseményt. Gáncs Krisztián, a szervező Shotokan Tigrisek SE elnöke szerint a fiatal sportolóknak kiváló lehetőséget teremtettek, hogy az edzéseken, a sporton keresztül barátságok szülessenek.

– Kik vettek részt az idei V4 edzőtáborban?

– A pályázat alapján elsősorban a 12–18 éves korosztályt vártuk Sopronba. Mintegy száz fiatal érkezett Csehországból, Ausztriából, valamint Magyarországon belül Budapestről, Szarvasról vagy épp Vecsésről. Természetesen sok soproni fiatal is részt vett a tréningeken.

– Ki vezette a szakmai munkát?

– Az edzőtáborban a Shotokan Karate-do nemzetközi szövetség elnöke, Nobuaki Kanazawa foglalkozott a fiatalokkal. Aki kicsit is ismeri a sportágat, tudja, hogy a 8 danos japán mester fantasztikus tudással rendelkezik, igazi legenda a shotokan karatéban. Ő tartott minden foglalkozást, ugyanakkor a munkáját helyi edzők, valamint a magyar szövetség elnöke, Lovász György is segítette.

– Szakmailag mennyit jelent egy ilyen edzőtábor a fiatal karatékáknak?

– Nobuaki Kanazawa edzésein részt venni önmagában hatalmas élményt jelent a sportolóknak. Három ország képviseltette magát, a karatékák pedig láthatták, hogy a korosztályukban vagy épp az övfokozatuk szerint ki, hol tart, mire képes. Szakmailag is fontos tehát egy ilyen edzőtábor, ugyanakkor kiváló lehetőség arra, hogy a sport által nemzetközi barátságok szülessenek, ez ösztönzően hat a fiatalokra a későbbiekben is.

– A program nevében az edzőtábor mellett a kulturális találkozó is szerepel, milyen programokon vettek részt a fiatal sportolók?

– Most már évek óta hagyomány, hogy az edzőtábort kulturális programokkal is kiegészítjük. A csehországi, ausztriai vagy épp budapesti gyerekek számára is nagy élmény, hogy megnézhették a soproni történelmi belváros szépségeit, felmentek a Tűztoronyba, szombat este pedig belekóstolhattak a magyar néptánc világába: soproni oktatók segítségével tartottunk nekik táncházat.

– Lesz folytatása is a programnak?

– Igen, a Visegrádi Alaphoz nyújtottunk be pályázatot, ennek keretében az első soproni edzőtábor után lesz egy második alkalom is: akkor Csehországba, azon belül Hradec Kralove városába van lehetőségük elutazni a fiataloknak, a program pedig hasonlóan alakul, mint Sopronban, hiszen kemény edzések és kulturális programok is várják a résztvevőket.

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek

Fő az önbizalomszerzés

Fő az önbizalomszerzés

2025. 01. 29. | Munkatársunktól

Jelenleg az 5–6. helyen áll a bajnokságban az SKC U21-es együttese. Meszlényi Róbert vezetőedző szerint jó esélyük van arra, hogy bekerüljenek a nyolc...