Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Topcsapatok játszottak Sopronban
A Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia U19-es együttese európai topcsapatok ellen játszott Sopronban. Fotó: SSKA

Szakmai pódiumbeszélgetést is tartottak a kosárlabdautánpótlás-képzésről

Topcsapatok játszottak Sopronban

| Rázó László | Sport

Rendkívül színvonalas, nemzetközi utánpótlástornát rendezett városunkban múlt héten a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia. A soproni fiatalok három mérkőzést játszottak, ebből kettőt megnyertek.

A Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia meghívására olyan, Európában komolyan jegyzett együttesek fiataljai érkeztek városunkba, mint a német Alba Berlin vagy a görög Panathinaikos. Rajtuk kívül az olasz Stella Azzura, valamint a honi utánpótlásban kiemelkedő a Vasas alkotta a mezőnyt az U19-es tornán. A mérkőzéseket profi körülmények között, a Novomatic-arénában rendezték.

– Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az elmúlt években a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia komoly sikereket ért el hazai szinten: bajnoki címeket szereztünk, döntőbe jutottunk, több utánpótlás-játékost is adtunk az egyes korosztályos válogatottaknak – mondta dr. Szekeres Csaba, a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia elnöke. – Mindez hazai szinten, tehát Magyarországon történt. Ugyanakkor azt is őszintén látni kell, hogy a magyar korosztályos nemzeti együttesek már egyáltalán nem szerepelnek ilyen sikeresen a nemzetközi mezőnyben. Ennek nyilván oka van, amelyet akkor tudunk megtalálni, ha megnézzük, hogy egy-egy neves, európai topcsapatnál hogy zajlik az utánpótlásképzés, mit csinálnak másként.

Az egyesületi vezető szerint Görögországban mindenképp érdemes körülnézni szakmai szemmel, hiszen tavaly a Panathinaikos nyerte az Euroligát, de a négyesdöntőben az Olimpiakos is ott volt.

Dr. Szekeres Csaba elmondása szerint azért az U19-es korosztályra esett a választás, mert a fiatalabb utánpótlás-együttesek esetében még nincs akkora különbség a magyar és a komoly minőséget képviselő nemzetközi mezőny között.

A Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia a nemzetközi U19-es tortán a Panathinaikos B. C., az ­Alba Berlin és a Stella Azurra együtteseivel mérkőzött meg.

Szakmai pódiumbeszélgetés: A torna keretében múlt csütörtökön este neves edzők és szakmai vezetők részvételével tartottak pódiumbeszélgetést a Hotel Sopron konferenciatermében. A szakmai fórum olyan témákra világított rá, hogy miként a leghatékonyabb a tehetséges játékosok kiválasztása és fejlesztése az utánpótlásban, milyen problémákat jelent az utánpótlás-játékosok beépítése a felnőttcsapatokba. A pódiumbeszélgetésen részt vettek az együttesek szakmai vezetői, valamint dr. Farkas Ciprián polgármester is.

A soproniak eredményei:

SSKA–Panathinaikos: 60–99

SSKA – Alba Berlin: 82–71

SSKA – Stella Azzurra Roma: 86–76

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek