– Hogy értékeled a válogatott teljesítményét a ruandai előselejtezőn?

– Fejlődő pályát írt le a játékunk, hiszen az első, Szenegál elleni vereség után tudtunk javítani. Azt gondolom, hogy az volt a válogatott igazi arca, amelyet a második mérkőzéstől mutattunk. Tanultunk a hibáinkból, és talán jókor is jött a pofon, mindjárt az első mérkőzésen. Nagyon örülök a tornagyőzelemnek és annak, hogy így megőriztük az esélyünket a világbajnoki kvalifikációra. Mindent elmond a csapat játékáról, hogy a döntőben az ellen a Szenegál ellen arattunk nagyobb arányú győzelmet, amelytől egyetlen, szűk különbségű vereségünket elszenvedtük.

– Láthatóan keveset játszottál a mérkőzéseken, mi volt ennek az oka?

– Sajnos a megérkezésünk utáni napon elkaptam egy vírusos fertőzést, amely kellemetlen tüneteket, hasmenést, hányást okozott. Így értelemszerűen nem tudtam 100 százalékban a tornára, a játékra koncentrálni, csalódott is voltam emiatt. Ezzel együtt, ha csak néhány játékperc erejéig is, de tudtam segíteni a válogatottat.

– Ruanda fővárosában, Kigaliban rendezték a tornát. Milyen élményekkel gazdagodtál?

– Egyrészről érdekes volt megismerni az ottani embereket, kicsit belelátni a gondolkodásukba, mentalitásukba. Látni azt, hogy az apró dolgoknak is mennyire tudnak örülni. Ami viszont meglepő volt számomra: Kigali nagyon fejlett városrészében voltunk, egy minden igényt kielégítő létesítményben rendezték a mérkőzéseket.

– Milyen volt a lelátói hangulat Ruandában, különbözött az Európában megszokottól?

– Örömmel tapasztaltuk, hogy rengetegen kijöttek a mérkőzésekre. Az afrikai szurkolás merőben eltérő az európaitól, hiszen a nézők táncoltak, doboltak, fütyültek vagy épp sípoltak – egyszóval számunkra szokatlan, de különleges hangulatot teremtettek a lelátókon.