Strandröplabda az usziban
2025. 06. 25. | MunkatársunktólKétnapos strandröplabdatornát rendeztek múlt hétvégén a Lőver uszodában. A Soproni Ünnepi Hetek keretében megszervezett sportesemények sorába illeszke...
A tavalyi 2. helyezés után idén is az NB III. nyugati csoportjában indulnak a soproni felnőtt tollaslabdázók.
A Magyar Tollaslabda Szövetség a Szuperliga mellett első-, másod- és harmadosztályú bajnokságokat indított. Utóbbiba neveztek a Soproni Tollaslabda Egyesület versenyzői.
– A harmadosztályt területi alapon szervezték idén is – mondta Kocsis Attila, a Soproni Tollaslabda Szövetség elnöke. – A keleti és közép mellett a nyugati a harmadik csoport, mi természetesen ez utóbbiban szereplünk. Tavaly a Szombathely és a Veszprém volt a két ellenfelünk, mi a veszprémiek mögött a második helyen végeztünk. Idén eggyel bővült a létszám, hiszen a Győr kiesett a másodosztályból, így három ellenfelünk van.
A rájátszásba a csoportgyőztes kerül, a soproni tollaslabdázók azonban nem erre készülnek, hiszen az erőviszonyok alapján a Győr kiemelkedik a mezőnyből, és a veszprémi csapat is kiváló játékosokból áll.
– Megterhelő egy-egy meccsnap, teljes fordulót bonyolítanak le, azaz minden csapat 3 ellenféllel találkozik – folytatta Kocsis Attila. – Egy összecsapás 5 mérkőzésből áll: női egyes, férfi egyes, női páros, férfi páros és vegyes páros találkozók vannak.
Kocsis Attila szerint rendkívül népszerű a tollaslabda a városunkban, hiszen van egy huszonöt–harminc főből álló gyermekcsoport, akik a tíz–tizennyolc éves korosztályt képviselik. Ők a tavaszi diákolimpiára készülnek, amelyen az elmúlt években is több kiemelkedő eredményt sikerült elérniük. A felnőttek tábora nagyjából tizenöt fős, azonban többen inkább csak amatőr szinten szeretnek tollaslabdázni, a versenyeket nem vállalják.
Kétnapos strandröplabdatornát rendeztek múlt hétvégén a Lőver uszodában. A Soproni Ünnepi Hetek keretében megszervezett sportesemények sorába illeszke...
Kiválóan szerepeltek a dunántúli regionális bajnokságon, azaz a XVI. Jurisics Kupán a soproni Fehér Sasok ökölvívói. A megmérettetésen – amelyet júniu...