Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Új SVSE-elnök
Ungvári Csaba, az új elnök

Új SVSE-elnök

| Munkatársunktól | Sport

A Soproni Vasutas Sportegylet küldöttgyűlése egyhangú szavazással Ungvári Csabát választotta elnöknek. Az SVSE új vezetője a GYSEV Zrt. általános vezérigazgató-helyettese, elnöki funkcióját pedig társadalmi megbízatásban látja el.

Ungvári Csaba közgazdász végzettségű szakember, 12 évig dolgozott a versenyszférában, a GYSEV Zrt.-nél pedig 2010-től tevékenykedik kisebb-nagyobb megszakításokkal: időközben betöltötte a MÁV-START Zrt. vezérigazgatói, valamint a Volánbusz Zrt. vezérigazgató-helyettesi tisztségét is. Az SVSE új elnöke komoly tervekkel vág bele az öt évre szóló mandátumába.

– A GYSEV és az SVSE között mindig is szoros volt az együttműködés, az egyesületet vasutas elődeink alapították éppen száz évvel ezelőtt – mondta Ungvári Csaba. – A vasúttársaság lehetőségeihez mérten támogatta és ezután is támogatni fogja a sportegylet keretein belül végzett tevékenységet. Jelenleg tenisz, labdarúgó és természetjáró szakosztály működik, de nagyon szeretnénk, ha szélesebb lenne a paletta. Nagyszabású terveink vannak, szeretnénk más sportegyesületekkel felvenni a kapcsolatot, további szakosztályokat alapítani. A lényeg az, hogy szélesítsük az SVSE-n belül a tömegsportbázist, több lehetőséget kínáljunk a mozgásra.

A sportvezető hozzátette: a sporttelep infrastrukturális fejlesztése is komoly feladat a következő időszakban.

– Pályázati források bevonásával szeretnénk több dolgot megvalósítani – folytatta az új elnök. – Terveink között szerepel a teniszezők számára öltözőépület és egy klubhelyiség megvalósítása, valamint a keményborítású teniszpálya lefedése. A felnőtt szabadidősport fejlesztésére jó lehetőség lenne egy rekortán borítású futópálya létrehozása. Abban biztos vagyok, hogy sporttelep tulajdonosa, a GYSEV Zrt. az SVSE partnere lesz a pályázatok lebonyolításában.

Ungvári Csaba hozzátette: büszkén figyeli az SVSE teniszezőinek kiemelkedő eredményeit – már csak azért is, mert maga is rendszeresen teniszezik a vasutas sporttelep pályáin.

Kapcsolódó cikkek

A 35. Sportgála díjazottjai

2024. 03. 03.

Idén is jutalmazta az önkormányzat azokat a sportolókat, akik az előző évben eredményesen képviselték városunkat országos és nemzetközi versenyeken. A...

Sporttörténet Sopronban

Sporttörténet Sopronban

2024. 03. 20. | Papp Győző

Részben az 1989-es páneurópai piknikre emlékezve rendezték 1990. október 14-én Sopronban a Magyarország–Németország női labdarúgó Európa-bajnoki selej...