Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Új tulajdonos, új csapat
Hétvégi hazai mérkőzésén 1–2 arányban kikapott a Caola SC Sopron. Fotó: Németh Péter

Caola SC Sopron: Öt év alatt el kell érni az NB II-es szereplést

Új tulajdonos, új csapat

| Papp Győző | Sport

Jelentős változásokat hozott a nyár az NB III-tól búcsúzott SC Sopron labdarúgócsapatának. A Caola Zrt. révén új tulajdonos került a piros-fehérekhez, amely Caola SC Sopron néven vágott neki a pontvadászatnak a megyei első osztályban.

Teljesen új csapatot kell kialakítani a sok fiatal futballistából, mert a tavalyi játékoskeretből mindössze hárman maradtak a soproni klubnál, a többiek többnyire Ausztriába igazoltak. A jelenlegi együttesben Kalász Milán képviselné a rutint, a Pápáról igazolt futballistát azonban a komáromi meccsen súlyos térdsérülés érte, így legalább fél évig nem tud játszani. Bücs Zsolt vezetőedző továbbra is élvezi a vezetők bizalmát.

A hathetes felkészülés során az edzőmérkőzéseken jól szerepelt a Sopron, de a Magyar Kupában Úrkúton vereséget szenvedett, és kiesett a további küzdelemből. A megyei bajnokság nyitányán 1–1-es döntetlen született Vitnyéden, hétvégén pedig a Koroncó KSSZE ellen kapott ki hazai pályán a csapat 1–2 arányban. – Az első félidő rendben volt, a második játékrészben azonban sok rossz döntést hoztunk, amit ellenfelünk kihasznált, így megérdemelten aratott győzelmet – értékelt Bücs Zsolt vezetőedző. A csapat következő bajnoki mérkőzése szombaton 17 órakor kezdődik a Ménfőcsanak otthonában.


A Caola SC Sopron jelenlegi célja a minél jobb eredmény elérése, vagyis lehetőség szerint a bajnoki cím megszerzése az erősnek tartott megyei mezőnyben.

Az új tulajdonos készített egy ötéves tervet, ennek a végén a csapatnak el kell érnie az NB II-es szereplés lehetőségét. Addig azonban sok nehéz akadályt kell leküzdeniük a focistáknak. 

Elrajtolt a SFAC is: Sopron másik megyei első osztályú csapata, a Soproni FAC 1900 is elkezdte a szezont. Ábrahám Tibor elnök korábban azt nyilatkozta, hogy az első hatban szeretnének zárni. Az első mérkőzés eredménye: Soproni FAC 1900 – Pannonhalma Horn SE: 2–1. Múlt héten szabadnapos volt a csapat, legközelebb szombaton 17 órakor játszik bajnokit a Győrújbarát SE vendégeként. 

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek

A 35. Sportgála díjazottjai

2024. 03. 03.

Idén is jutalmazta az önkormányzat azokat a sportolókat, akik az előző évben eredményesen képviselték városunkat országos és nemzetközi versenyeken. A...

Sporttörténet Sopronban

Sporttörténet Sopronban

2024. 03. 20. | Papp Győző

Részben az 1989-es páneurópai piknikre emlékezve rendezték 1990. október 14-én Sopronban a Magyarország–Németország női labdarúgó Európa-bajnoki selej...