Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Újra a pályán Czukor Dalma
Czukor Dalma több mint három hónap kihagyás után tért vissza a pályára. Fotó: Soproni Téma-archívum

Újra a pályán Czukor Dalma

| Munkatársunktól | Sport

Hosszú sérülés után a Dinamo Kurszk elleni bravúros Sopron Basket győzelmet hozó meccsen tért vissza a pályára Czukor Dalma. A játékos elmondása szerint szinte extázisban kosárlabdázott az orosz csapat otthonában.

– Milyen sérüléssel bajlódtál, miért tartott ilyen hosszú ideig a rehabilitáció?

– Még szeptember végén, az első bajnoki meccsünk utáni edzésen történt a sérülés: hallottam egy roppanást a lábfejemben, meg persze erős fájdalmat éreztem. A diagnózis elég lesújtó volt: lábközépcsont-törés. Szerencsére a csont nem mozdult el, így az első szakvélemények szerint 5–6 hét alatt össze kellett volna forrnia a törésnek – sajnos nem így lett…

– Mi okozta a sérülés elhúzódását?

– Jó kérdés, egyszerűen akármit csináltunk, nem gyógyult olyan ütemben a törés, mint ami várható lett volna. Pedig mindenben követtem az orvosok előírásait: két hétig mankóztam, aztán már sétáltam egy speciális járócsizmával, majd megkezdtem a biciklizést, edzettem a felsőtestemet. Lényegében csak január elején mondták azt az orvosok, hogy bátran mozoghatok. Először voltak fájdalmaim, de szerencsére ez két hét után elmúlt.

– Milyen érzés volt kintről nézni a társakat?

– Nagyon rossz! Először még türelmes voltam, de ahogy teltek a hetek és hónapok, egyre feszültebb lettem. Sose volt ilyen hosszú sérülésem, és nagyon rosszkor jött, mert a szezon elején jó formában voltam. Most megint türelmesnek kell lennem, mert pár percet már játszhatok, de nyilván idő kell, hogy ismét csúcsformába lendüljek.

– Fantasztikus meccsen térhettél vissza, hiszen legyőztétek az orosz nagyágyú Kurszk csapatát. Hogy élted meg a sikert és a visszatérésedet?

– Ennyi kihagyás után nem is akartam elhinni, hogy a nevemet mondja a vezetőedző. Hét és fél percet játszottam, de alig emlékszem, mi történt a pályán: nagyon fókuszáltam erre a meccsre, szinte extázisban léptem parkettre, nagy öröm volt ismét játszani. A meccs fantasztikus volt, az első félidőben nem funkcionáltunk csapatként, de szünet után úgy játszottunk, hogy nem tudta lekövetni az ellenfél, mindenki vállalta a felelősséget, és valódi csapat volt a Sopron Basket!

– Milyen esélyekkel folytathatjátok az Euroliga-szereplést?

– A mi csoportunk nagyon erős és kiszámíthatatlan. A párhuzamos csoportban már nincsenek kérdőjelek, hiszen megvan a három továbbjutó. Nálunk viszont még többesélyes, az utolsó meccsek is kiemelten fontosak, ahhoz, hogy elérjük a továbbjutást, meg kell mutatnunk a csapat erejét.

Kapcsolódó cikkek