Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Válogatott futó

| Munkatársunktól | Sport

Kiemelkedő eredményeinek köszönhetően a magyar U18-as válogatottba is meghívást kapott Moser Boglárka, a Soproni Atlétikai Club versenyzője.

Némethné Csordós Rita, a Soproni Atlétikai Club közép- és hosszútávfutó csoport edzője elmondta: Csehországban rendezték meg a versenyt, amelyre négy országból kaptak meghívást futók. A házigazda mellett Szlovákia, Lengyelország és Magyarország legjobb utánpótlás korú atlétái mérték össze tudásukat. Minden versenyszámban két magyar sportoló indulhatott. Moser Boglárka egész éves teljesítménye alapján 3000 méteres futásban került be a magyar válogatott csapatba.

– Természetesen óriási megtiszteltetésnek vettük, hogy válogatott versenyzőként veszik számításba Bogit – mondta Némethné Csordós Rita. – Kicsit izgultunk a verseny előtt, de fiatal atlétánk ezúttal is bizonyított: idei legjobb teljesítményét nyújtva a negyedik helyen ért célba, csapatban pedig bronzérmet szerzett a magyar válogatott tagjaként. Igazán büszkék lehetünk Bogi teljesítményére.

A szakember hozzátette: a fiatal atléta egész évben kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott. – Bogi az idei évben 1500 és 3000 méteren versenyzett. A fedett pályás idényben a mezei futóversenyeken és a pályaversenyeken is folyamatosan jól szerepelt. Az idei versenyszezonból már csak egy komoly megmérettetés van hátra, az U18-as liga döntője, amelyet szeptember végén rendeznek. Bogi lelkesen készül erre a versenyére is, utána egy kis pihenő következik számára, majd kezdődik a fizikai teljesítményt meghatározó alapozás időszaka. Bízom benne, hogy a következő versenyszezonban is hasonlóan kiemelkedő eredményei lesznek.

Moser Boglárka az U18-as válogatott tagjaként bronzérmet szerzett egy csehországi versenyen.

Kapcsolódó cikkek