Folyamatos fejlődés
2023. 11. 15. | MunkatársunktólA tavalyi feljutás után idén már a III. osztályban szerepelnek a soproni tollaslabdázók. Az a céljuk, hogy biztosítsák a bennmaradásukat.
A magyar női kosárlabda-válogatott Szlovénia ellen lép pályára városunkban november 9-én, csütörtökön 18 órától. A nemzeti együttesnek ez lesz az első összecsapása a négycsapatos Eb-selejtező csoportjában.
A magyar női kosárlabda-válogatott célja természetesen az, hogy ott legyen a 2025-ös kontinensviadalon. Székely Norbert szövetségi kapitány abban bízik, hogy a soproni, majd a november 12-i, finnországi mérkőzésen is győzelemmel hagyja el a játékteret a nemzeti együttes.
– A nyári Eb-n negyedik helyezést értünk el, ezzel pedig komoly sikereket tudhat magáénak a válogatott, én ezt a büszkeséget hordozom magamban – hangsúlyozta Székely Norbert. – Azonban már új kihívás áll előttünk. Jó és összetartó a csapatunk, amelyben van perspektíva. Nagyon vártam ezt az összetartást, és remélem, a csapat olyan magas szinten tud teljesíteni most is, mint az Eb-n. Mindkét meccs fontos, valószínűleg a két legnehezebb mérkőzéssel kezdünk. Nem véletlen, hogy Sopronban vagyunk most is, hiszen az olimpiai selejtező helyszíne is itt lesz, be kell gyakorolnunk mindent.
Határ Bernadett, a Sopron Basket játékosa örül a helyszínválasztásnak. – Nagy megtiszteltetésnek érzem soproniként, hogy egy válogatott programot tud megrendezni a klubunk. Biztos vagyok abban, hogy nagyon jó felkészülésünk lesz a válogatottal, két győzelemmel szeretnénk hangolni a februári olimpiai selejtezőkre. Örülök, hogy a nemzeti együttes ennyire magasra tette a lécet.
A magyar kosárlabda-válogatott tizenhetes keretének Határ Bernadett mellett a Sopron Basket további két játékosa, Varga Alíz és Sitku Zsuzsanna is tagja.
A tavalyi feljutás után idén már a III. osztályban szerepelnek a soproni tollaslabdázók. Az a céljuk, hogy biztosítsák a bennmaradásukat.