Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Városi focirangadó
7–0-ra nyert az SC Sopron csapata a SFAC ellen a hétvégi mérkőzésen Fotó: Németh Péter

Az SC Sopron a 3. helyen áll a megyei I. osztályban

Városi focirangadó

| Páder Vilmos | Sport

A rossz időjárás ellenére is nagyszámú szurkolótábor előtt játszották a városi rangadót a Káposztás utcai stadionban.

Megyei I. osztály

SC Sopron – SFAC: 7–0

Az SC Sopron a bajnokság bronzérmeséhez méltóan szerepelt, már az első perctől kezdve irányította a játékot, a vendég SFAC védekezésre kényszerült. A második játékrészben még nagyobb lett a nyomás, de számtalan helyzetet hagytak ki Honyákék. Ennek ellenére fölényes „hazai” győzelem született Kocsis Ármin (2), Honyák (2), Galambos, Holzmann Patrik és Tóth Péter góljaival.

Ágoston Zsolt a mérkőzés végén azt nyilatkozta: – Az őszi szezonhoz képest egy egységesebb SFAC-ot győztünk le. Gratulálok a fiúknak a bronzérem megszerzéséhez.

Németh Lóránt, a SFSC megbízott edzője elmondta: – Hiszek abban, hogy közös összefogással segíteni tudjuk a jelen és a jövő fiataljait.

Országos UP bajnokság

U17 Csorna – SC Sopron: 2–2

A soproni fiatalok már bajnokként léptek pályára Csornán, és kissé könnyedén vették a találkozót.

U19 Csorna – SC Sopron: 3–8

Takács Gábor tanítványai továbbra is remek formában játszanak, harcban vannak az első helyért.

NB II-es női mérkőzés

PMFC – SC Sopron: 0–0

Az NB II. utolsó fordulójában a soproni lányok Pécsett 0–0-s döntetlennel zárták a bajnokságot. Horváth Gábor tanítványai a vártnál jobban szerepeltek. Jó és hatékony munkájuk eredménye a szépen csillogó ezüstérem.

Megyei öregfiúk bajnokság 

Vág – SC Sopron: 4–3

A Vág otthonában nem várt vereséget szenvedett a jobb erőkből álló soproni csapat, így veszélybe került a dobogós hely megszerzése. A bajnokság hajrájára elfogyott a csapat küzdeni akarása, sok lett az egyénieskedés, az egykori kedvencek nehezen dogozzák fel az idő múlását.

Megyei III. osztály

A megyei III. osztály soproni csoportjának bajnoka, az SVSE az elmúlt fordulóban szabadnapos volt.

Kapcsolódó cikkek