Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Városi gokartverseny
A városi gokartversenyt a múlt heti, zord időjárás miatt egy nappal el kellett halasztani. Végül sikeresen megtartották a futamokat, a résztvevőknek azonban így sem volt könnyű dolguk, hiszen enyhén esős időben kellett vezetniük a gyors járműveket. Fotó: Etzl Edgár

Az egyesület legifjabb versenyzője 7, a legidősebb 55 éves

Városi gokartverseny

| Munkatársunktól | Sport

Amatőrök nyomták a gázpedált, zúgtak a motorok a soproni Racing Arénában: 2018 és 2019 után idén harmadik alkalommal rendezték meg a városi gokartversenyt. A futamokra az általános iskolák felső tagozatos diákjai jelentkezhettek – és jelentkeztek is szép számmal.

– A gokartok vezetéséhez szükséges minimum 125–130 centiméteres magasság, a tíz–tizennégy éves korosztályban már nincs gond ezzel – mondta lapunknak Bősze Péter, a Soproni Gokart Sportegyesület alelnöke, a Racing Aréna tulajdonosa. – Nem titkolt célunk, hogy ilyenkor népszerűsítsük a sportágat, és olyan fiatalokat is megnézzünk versenyzés közben, akik nem járnak gokartozni. Minden ilyen verseny után megnő azoknak a diákoknak a száma, akik kedvet kapnak ehhez a szép, technikai sporthoz, sokakat fel is veszünk a csapatba.


A Soproni Gokart Sportegyesületnek mintegy negyven tagja van. Legtöbben közülük versenyeznek is, általában minden második hétvégén rendeznek futamokat az amatőr magyar gokartbajnokság keretében. A legfiatalabb versenyzőjük mindössze 7 esztendős, a legidősebb pedig 55 éves.


A városi gokartversenyt a múlt heti, zord időjárás miatt egy nappal el kellett halasztani. Végül sikeresen megtartották a futamokat, a résztvevőknek azonban így sem volt könnyű dolguk, hiszen enyhén esős időben kellett vezetniük a gyors járműveket. A legjobb amatőr gokartversenyzők oklevelet és serleget is kaptak.

A múlt csütörtöki megmérettetés első helyén Orbán Hugó végzett, megelőzve Babella Bálintot és Ferencz Dominikot.

A díjátadón Csiszár Szabolcs alpolgármester hangsúlyozta: a gokartverseny jó példája annak, hogy kevésbé átlagos sportok művelésére is van lehetőség városunkban, éppen ezért fontos, hogy a gokartversenyt a jövőben is megrendezzék.

Bősze Péter hozzátette: az utánpótlás-nevelés egyik kiemelkedő példája, hogy korábbi versenyzőjük, a jelenleg Győrben tanuló Farkas Kitti a Széchenyi-egyetem diákjai által tervezett különleges versenyautót vezetheti. A soproni hölgyet nem kevesebb mint százhúsz jelentkező közül választották ki.



Kapcsolódó cikkek