Itt az első nagylemez!
2024. 09. 18. | Kóczán BálintLélekkarcoló címmel elkészült a Betti mondta zenekar első albuma. Tóth Betti zeneszerző–énekessel az alkotás folyamatáról is beszélgettünk.
A hidegebb napok beköszöntével kezdünk bekuckózni, és egyre fontosabbá válik, hogy mi vesz körül bennünket. Szépen lassan érdemes ráhangolódnunk a téli időszakra belül és kívül is.
A lakberendező szerint szakmája fortélyaihoz sokkal inkább tudásra van szükség, mint intuícióra. A fények játéka, a színek, anyagok ránk gyakorolt hatása bizonyos szabályszerűségek szerint történik, függetlenül attól, hogy mi tetszik és mi nem.
– A klímaváltozás időszakában a színek szerepe még hangsúlyosabb: segítségükkel a hőérzetünket növelni, illetve csökkenteni tudjuk – mondtaÉder Andrea lakberendező. – Egy déli fekvésű szobában például a sárgára festett fal elviselhetetlenné növelheti a hőérzetünket, viszont jó választás lehet a levendula, a világoskék vagy akár a fehér. Nyugodtan kísérletezhetünk a fémes tárgyakkal is, a hűvös látványra ugyanis rögtön reagál az agyunk. Egy északi fekvésű helyiséget bátran berendezhetünk dolgozószobának, és a stimuláló hatású sárga vagy piros biztos, hogy megmozgatja az agyunkat.
Míg a déli népektől rengeteget tanulhatunk a hűvösségérzet kiváltásáról, addig az északiaktól a melegségkeltésről és a praktikumról. Érdemes átgondolnunk, hogy mikor vagyunk a legtöbbet otthon, és melyik az az időszak, amikor szeretnénk, hogy besüssön a nap, aztán ennek megfelelően meghatározni, hogy melyik helyiség hol legyen. A már meglévő adottságokhoz is rengeteget hozzátehetnek a színhatások.
– Az ősz előrehaladtával egyre több időt töltünk a lakásban. A sárgás, a narancsos és a bordó árnyalatok még áthoznak valamit a nyár melegéből, a boldog pillanatok emlékeiből, mielőtt átváltanánk a didergős télre – folytatta Éder Andrea. – Ilyenkor érdemes a textileket is lecserélni: a szellős sötétítőfüggönyt sűrűbb szövésűre, a virágos–világos kiegészítőket sötétebbekre, például a most nagyon divatos bukléra, amihez annyira jó hozzábújni, mint egy plüssmacihoz. A plédeket akár elöl is hagyhatjuk, mert barátságosabbá varázsolják a környezetünket. A nyáron feltekert szőnyegeket is leteríthetjük, ettől is melegebbnek érezzük az otthonunkat.
Lélekkarcoló címmel elkészült a Betti mondta zenekar első albuma. Tóth Betti zeneszerző–énekessel az alkotás folyamatáról is beszélgettünk.
Idén már nyolcadszor csapnak a húrok közé a metálzene képviselői: szeptember 28-án ismét megrendezi a Soproni Metál Inváziót az Innistrad.