Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Az élőzene nagykövete

Sárdy Barbaráék a pandémia miatt nem tudták bemutatni CD-jüket

Az élőzene nagykövete

| Kóczán Bálint | Sztárok

A napokban debütál a Raktárplusz koncertsorozat az „NKA-koncertek az A38 Hajón” YouTube csatornáján és weboldalán, amelyben a soproni Papp–Sárdy Acoustic is színpadra lépett. Erről és az I. Soproni Énekes Táborról is beszélgettünk Sárdy Barbarával.

– Nagyon örültünk a lehetőségnek. Múlt év elején jelent meg legújabb CD-nk, amely tulajdonképpen a szerzői lemezem – fogalmazott Sárdy Barbara. – A pandémia miatt nem tudtunk tavaly bemutatót tartani, és most igazán nagyszerű stábbal, kitűnő körülmények között dolgozhattunk.

A soproni dalszerző, énekesnő számára különleges élmény volt, hogy Zsuzska lánya ezen a koncerten mutatkozott be először a zenekaruk, a Papp–Sárdy Acoustic tagjaként: vokálozott és szólót is énekelt. Emellett Horváth Charlie is elfogadta a meghívást, és Barbi Irgalom című dalát vele duettezhette el.

Nincs azonban idő túl sok pihenésre, mert a soproni énekesnő gőzerővel szervezi az általa vezetett Sárdy Énekiskola első soproni énektáborát. Sokszínű, izgalmas szakmai programmal készül: énekórákban, előadóművészeti és ritmushangszerképzésben, stúdiófelvételben, színpadi gyakorlatban lehet része majd a táborozóknak. Érdekesnek ígérkeznek a workshopok, amelyek során különböző könnyűzenei műfajok kiválóságaival találkozhatnak a résztvevők.

– Voga Vikivel – aki nagyszerű R&B és popénekes – dalszerzésről, Füredi Nikolett-tel a musicalről, Fekete Jenővel pedig a blues-ról beszélgetünk majd – árulta el Barbara.

A tábor során többször is fellépnek tanítványai: – Fontosnak tartom, hogy ez mindig élőzenei kísérettel történjék, így akinek máskor esetleg nincs lehetősége, itt megtapasztalhatja, milyen is felkészült zenészekkel együtt dolgozni. Július 9-i „open-mic” estünkön akusztikus, másnap pedig zenekari kíséretes koncertet rendezünk. Ezek természetesen nyilvános események, szeretettel várjuk a közönséget – zárta Barbara.




Kapcsolódó cikkek

A színek pszichológiája

A színek pszichológiája

2024. 04. 10. | Madarász Réka

Nem is gondolnánk, hogy a színek milyen óriási szerepet játszanak az életünkben. A színválasztásaink tükrözik az élethez való hozzáállásunkat is. Az á...