Itt az első nagylemez!
2024. 09. 18. | Kóczán BálintLélekkarcoló címmel elkészült a Betti mondta zenekar első albuma. Tóth Betti zeneszerző–énekessel az alkotás folyamatáról is beszélgettünk.
Napjainkban teljes paradigmaváltást figyelhetünk meg a párkapcsolatok területén. Az előző generációk házassági mintái alapvető átalakuláson mennek át. Nyilvánvalóan alkalmazkodnunk kell a változáshoz, amit mi magunk hoztunk létre.
Ahogy a korábbi hozzáállás, a „mindent tűrni kell” elv sem volt megfelelő, ma már sajnos egy apró összeférhetetlenség is válással végződik. A fogyasztói társadalomban nem megjavítjuk, hanem kidobjuk a dolgokat. Holott a lényeg éppen az lenne, hogy felismerjük, mikor érdemes egy párkapcsolatért még mindent megtenni, és mikor van az a pillanat, amikor el kell engednünk egymást.
– A házasság leginkább egy virágra hasonlít, amely elhervad, ha nem gondozzuk – osztotta meg velünk tapasztalatait Radics Bernadett párkapcsolati tanácsadó. – A működőképes párkapcsolat alapjai: a társunk tisztelete, tartalmas, őszinte kommunikáció, közös célok, jól működő szexualitás és egymásra szánt idő.
A párkapcsolat óriási lehetőség az önismeretre. Fontos tudnunk, hogy miben különbözünk, hisz máshogy működik egy férfi, és máshogy működik egy nő, eltérő lehet a személyiségtípusunk, a származásunk, meg kell ismernünk egymás szeretetnyelvét. Emberi kapcsolataink során tudunk a leginkább fejlődni, alakulni, a valóban értékesek azok, amelyekben igazán önmagunk lehetünk.
– Lényeges a „JÓ” kommunikáció, az esetleges konfliktusok felvállalása, egy párkapcsolat ugyanis nem attól szép, hogy nincsenek véleménykülönbségek, hanem attól, hogy a legkritikusabb konfliktushelyzetekben is képesek vagyunk pozitív jelzéseket adni a párunknak – fejezte be a párkapcsolati tanácsadó. – A viták feloldása, közös megoldása erősíti az érzelmi összetartozást. Hatalmas ajándék, ha rátalálunk az igazi társunkra, és vele együtt járva az utunkat boldogan éljük a mindennapjainkat.
Lélekkarcoló címmel elkészült a Betti mondta zenekar első albuma. Tóth Betti zeneszerző–énekessel az alkotás folyamatáról is beszélgettünk.
A hidegebb napok beköszöntével kezdünk bekuckózni, és egyre fontosabbá válik, hogy mi vesz körül bennünket. Szépen lassan érdemes ráhangolódnunk a tél...