Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Emlékszem Sopronban

#VOLT

Emlékszem Sopronban

| Sztárok

Az idei VOLT Fesztiválon fellépő magyar hírességek mesélnek Sopronhoz kötődő élményeikről!

AGÓCS Marci (Aurevoir. – 06. 25. 19:15, BEKO SZÍNPAD)

A 15. születésnapomon nagyon boldog voltam, mert Telekom VOLT-bérletet kaptam ajándékba. De ez a boldogság közel sem volt felhőtlen, mert bukásra álltam matekból és fizikából is, és apám azt mondta, hogy csak akkor mehetek el a VOLT-ra, ha átmegyek mindkét tárgyból. Ez azért is volt fontos, mert szerelmes voltam egy lányba, aki szintén jött a fesztiválra, és az volt a terv, hogy majd ott összejövünk. Nyilván csont nélkül megbuktam mindkettőből, úgyhogy megpróbáltam átírni a két fúrót kettesre a bizonyítványomban, persze kevés sikerrel. A félresikerült akció után nem volt mit tenni, be kellett vallanom anyáméknak a bukót, akik bár nem örültek a helyzetnek, azért így is elengedtek a fesztiválra. A lánnyal alig találkoztam, de ez a VOLT addigi életem legjobb dolga, emlékszem, a Sum 41-on hatalmasat mentünk. Aztán szeptemberben kirúgtak.

FEKETE Giorgio (Carson Coma – 06. 21. 18:45, TELEKOM NAGYSZÍNPAD)

Sosem voltam még a VOLT-on sem fesztiválozóként, sem fellépőként. Ezzel szemben Sopronban sokat játszottunk már, és mindegyik alkalom felejthetetlen volt – főleg az első, amikor Bálinték családi autójába bezsúfolódva, nagyon para hóviharban vezettünk le: eltévedtünk, véletlenül átmentünk Ausztriába is, majd nekigurultunk egy közlekedési táblának is. Egy szó mint száz, túléltük, most pedig június 21-én a Muse előtt játszhatunk, szóval viva la vida!

JANCSÓ Gábor (Blahalouisiana – 06. 22. 18:15, TELEKOM KRAFT SZÍNPAD)

Nagyon szeretjük a VOLT-ot, valahogy mindig úgy jön ki, hogy rettentő melegben játszunk, de ez tök jó, reméljük, idén is így lesz! Van annak egy hangulata, amikor a lányok fürdőruhában, a fiúk pedig félmeztelenül, megrészegülve a nyártól jelennek meg a Blahalouisiana koncerteken. Idén visszük az eddigi legerősebb szettünket, illetve addigra kijövünk egy vadiúj dallal is, amit elsőként hallhat a közönség. Már alig várjuk, szeretjük Sopront!

SIMON Bálint (Ivan & The Parazol – 06. 21. 17:00, TELEKOM NAGYSZÍNPAD)

A 2011-es VOLT-on végig lent voltunk, játszottunk is. Emlékszem, volt egy akkor kb. noname rapper a Petőfi színpadon délután 4 órakor – Mac Millernek hívták...

VITÁRIS Iván (Ivan & The Parazol – 06. 21. 17:00, TELEKOM NAGYSZÍNPAD)

Én arra emlékszem, hogy óriási boldogságban ünnepeltük kb. 1–2 éves zenekarként, hogy 3. lett a Take My Hand a Petőfi akkori toplistáján. Minden évben lent maradtunk a fesztiválon, mindig volt olyan fellépő, aki miatt érdemes volt. Egyik koncertünk után kissé illuminált állapotban oda mentem a biztonsági őrökkel éppen a színpadról lefelé érkező Slash-hez is, hogy „good show man”. Na jó, pontosabban hátba vágtam, amitől nagyon megijedt.


FLUOR Tomi (Wellhello – 06. 25. 22:40, BEKO SZÍNPAD)

Idén már 11. éve lépek fel a Telekom VOLT Fesztiválon, fontos és kiemelten kedves helyszín a Wellhello életében. A 2015-ös koncertre emlékszem vissza a legszívesebben, amikor 25.000 ember előtt léptünk fel. Akkor éreztem először, hogy egy közönség micsoda energiával és rezgésekkel bír, amikor egy kerekesszékes srácot előrehozott a tömeg szeretete. Nem véletlenül volt jelen a Telekom VOLT a Sohavégetnemérős című filmünkben sem mint egy találkozási pont. Egy pár például a mi koncertünkön találkozott, és az esküvőjükön is a mi dalunk szólt, de csókolóztam én is a Telekom VOLT-on egy lánnyal, a Hurts koncert közben. Megvan a helyszínnek a romantikája.


BETON.Hofi (06. 25. 18:15, TELEKOMKRAFT SZÍNPAD)

A VOLT-on voltam először fesztiválozni, úgy, hogy már hivatalosan isfogyaszthattam alkoholt. Voltam kitiltva András bá legendás borozójából, egyszer csókolóztam ott szerelemből, láttam valakit sztómazsákkal pogózni, és hallgattam Heaven Street Sevent egy búzatábla közepéről.

DJ Venom (Halott Pénz – 06. 24.21:00, TELEKOM NAGYSZÍNPAD)

Nekem koncertlátogatóként életem egyik legnagyobb koncertélményét adta a Telekom VOLT, amikor előszörott láttam élőben a The Roots-ot! Elképesztő koncert volt, akkor amikor amerikai hip-hop produkciókat nagyon nehéz volt elcsípni hazai fesztiválszínpadokon. A harmadik sorban tomboltuk végig.

SAYA Noé (06. 24. 16:30, TELEKOMKRAFT SZÍNPAD)

Bármilyen hihetetlen, összesen kétszer jártam Sopronban eddig: egyszer még anyukám hasában, amikor meghívták egy hangversenyre – egyszer pedig idén tavasszal, amikor a Hangár Klubban léptünk fel a zenekarral. Épp ideje lesz kicsit jobban körülnézni. Ráadásul a VOLT Fesztiválra is többször el szerettem volna jutni, de nem jött össze, úgyhogy idén egyben avatom fel a zenélő és a fesztiválozó kártyámat is.


LÁBAS Viki (Margaret Island – 06. 21.22:00, TELEKOM KRAFT SZÍNPAD)

7 évvel ezelőtt a Nagy-Szín-Pad tehetségmutató után lehetőséget kaptunk, hogy felléphessünk a VOLT Fesztiválon. Akkor még nyilván a legkisebb színpadon egy kis sátorban, de mi nagyon lelkesek voltunk, és nagyon vártuk. Aztán hirtelen nagy ugrás következett, és a nagyszínpadon találtuk magunkat, játszottunk az akkor még ott megrendezésre kerülő Petőfi Zenei díjátadón, és nyertünk is díjat. Ott volt eddig talán a legemlékezetesebb esős koncertünk, a Jana színpadon, ahol nagyon jó érzés volt együtt elázni a közönséggel, és úgy énekelni torkunk szakadtából a dalokat. Tavaly pedig én is énekeltem a Sopron felé című dalban, ami által bejárhattam és megismerhettem kicsit a várost, és még inkább megértettem, hogy miért is jelenti számunkra a nyugat kapuját. Alig várjuk az idei VOLT-os fellépésünket is, a nemrég megjelent negyedik nagylemezünk dalai mellett elvisszük az összes eddigi közönségkedvenc dalt is.


Kapcsolódó cikkek

A színek pszichológiája

A színek pszichológiája

2024. 04. 10. | Madarász Réka

Nem is gondolnánk, hogy a színek milyen óriási szerepet játszanak az életünkben. A színválasztásaink tükrözik az élethez való hozzáállásunkat is. Az á...