Új felállásban a thrasherek
2025. 03. 12. | Kóczán BálintLegközelebb március 15-én lép fel az Innistrad a Hangárban, ahol bemutatkozik az új felállás. Az egyre népszerűbb soproni zenekartól tavaly év végén e...
Hegedüs Kata hisz abban, hogy a virágok rezgéseikkel gyógyítják a lelket. Az egykori pedagógus kézműves foglalkozásokat tart gyerekeknek, melyeken a növényismeret mellett együttműködésre, felelősségvállalásra ösztönzi őket.
Az ELTE német szakán végzett Hegedüs Kata, majd három gyermeke érkezése után elhatározta, hogy virágboltot nyit. Megszerezte az ehhez szükséges szakképesítéseket, és az üzlet nagyon szépen virágzásnak is indult. A növényekkel való állandó foglalkozás terelte a lelkes hölgyet a spiritualitás irányába.
– A mai rohanó világban az embereknek nincs idejük gondoskodni a növényeikről, én pedig nem akarok azért eladni virágokat, hogy tönkremenjenek – mesélte Kata. – Szeretnék létrehozni egy kreatív műhelyt, ahol ki-ki el tudja készíteni a maga virágdobozát, csokrát. Sokan szívesen hárítják másra a felelősséget, ezért ma már növényt sem ültetek át mások helyett, ahogy régen tettem.
A virágjáért mindenki maga felelős – ahogy a kis herceg is megállapította. Kata ezt szeretné tudatosítani a fiatal generáció tagjaiban, ezért a fia osztályába, a Széchenyi-gimnáziumba vitt nyolc darab virágot, melyekhez vicces, de hasznos információkat tartalmazó cetliket készített. Egy kaktusz mellé például a következő feliratot mellékelte: „Szia! Én vagyok a kaktusz. Öntözz meg hetente egy felessel, cserébe összegyűjtöm a telefonjaitok által okozott elektroszmogot.”. A lelkiismeretes hölgy a virágok felelősével Messengeren tartja a kapcsolatot.
– A tanár mivoltomat nem tudom levetkőzni, szeretném átadni a tudásomat – fejezte be Kata. – A kézműves foglalkozásoknak is az a céljuk, hogy a kisebbek és a nagyobbacskák megismerkedjenek a növényekkel, ezeknek a segítségével pedig fejlődjön az önismeretük. Mindenki egyedül próbál előbbre jutni az életben, pedig össze kellene fogni. A mai kor ezt teljesen elfelejtette, ahogy a valódi értékeket is a nagy pénzhajhászásban. Ezeket segítem újra felfedezni a gyerekeknek – családias környezetben, a virágok segítségével.
Legközelebb március 15-én lép fel az Innistrad a Hangárban, ahol bemutatkozik az új felállás. Az egyre népszerűbb soproni zenekartól tavaly év végén e...
A hazai dzsessz/ world fusion műfaj elsőszámú képviselője, a Djabe április 15-én Sopronban, a Liszt-központ Munkácsy termében lép fel a világhírű Chie...