Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Művészien megfestett testek

Művészien megfestett testek

| Madarász Réka | Sztárok

Festett Arc Képek címmel nyílt kiállítás a Búgócsiga Akusztik Gardenben. A művészien megörökített arc- és testfestések Tóth Andrásné Sarolta és Tipold Gábor közös munkájának gyümölcsei.

Tóth Andrásné Sári pár éve hobbiból kezdett el rajzolni és festeni. Amikor egyik arcfestő barátnőjénél látta, hogy milyen csodákat alkotott, megmozdult benne valami, és tudta, ez az ő útja is. Elkezdte kitanulni az arcfestés fortélyait. Több mint fél évig gyakorolt, amikor úgy döntött, ebből fog élni. Azóta két versenyen is helyezést ért el, és a gyerekek már kifejezetten keresik a rendezvényeken Tündér Saroltát, akinek a kezei közül ilyenkor sorra kerülnek ki az igényesebbnél igényesebb munkák.

– Egy online arcfestő verseny kapcsán találkoztam Tipold Gábor fotóművésszel – mesélte Sári. – Úgy gondoltam, a festményeim jobban mutatnának stúdiókörülmények között. Már akkor elhatároztuk, hogy folytatjuk a közös munkát, de majd egy év telt el, mire a következő projektbe belekezdtünk.

Az arcfestéssel egybekötött fotózás felemelő hangulatban telt: hihetetlen volt megtapasztalni, hogy az alkotás folyamatába még a modell is bekapcsolódott. Készült többek között faember, tigrisember, tengerlány. A modellek Sári, a gyermeke, Gábor felesége, illetve olyan ismerősök voltak, akik boldogan vállalkoztak a feladatra. A testfestés szépségét tovább fokozta a fotós által alkalmazott számos trükkös megoldás és a fantáziadús utómunka.

– Körülbelül 15 alkotásunk tekinthető meg a kiállításon, ami azért is különleges, mert a képek többsége csak itt látható – fejezte be Sári. – Ezeket a munkákat nem osztottuk meg az interneten, azt szeretnénk, ha valaki úgy dönt, hogy megvásárolja valamelyiket, az csak az övé legyen.

Kapcsolódó cikkek

A színek pszichológiája

A színek pszichológiája

2024. 04. 10. | Madarász Réka

Nem is gondolnánk, hogy a színek milyen óriási szerepet játszanak az életünkben. A színválasztásaink tükrözik az élethez való hozzáállásunkat is. Az á...