Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Schmiedl Tamás hatvan
– A 60 év egy olyan kerek és fontos mérföldkő, ami megérdemel egy kis ünneplést – nyilatkozta lapunknak Schmiedl Tamás.

„A lázadás szelleme még mindig benne van a zenében”

Schmiedl Tamás hatvan

| Kóczán Bálint | Sztárok

A hazai metál- és rockzene megkerülhetetlen alakja Schmiedl Tamás nemrég töltötte be a hatvanat. A sokak által csak Smiciként ismert énekes, gitáros, producer érez még magában lendületet.

– Életed komoly mérföldkőhöz érkezett... Hogyan emlékszel vissza az eltelt évtizedekre?

– Hálás vagyok a sorsnak, hogy a gitárzenék korában születtem, és egy békés történelmi korszakban élhettem, élhetek! Ez megteremtette a lehetőségét annak a nyugodt életnek, amiben ki tudtam teljesedni, és azzá válhattam, akinek születtem, felépíthettem magamat. Szinte mindig azzal foglalkozhattam, amit a legjobban szeretek, és ha csináltam is mást, a zenéhez mindig visszatértem.

– Az elmúlt évtizedekben a saját stúdiód is kinőtte magát, már-már legendássá vált. Sok feltörekvő és profi zenekarnak, énekesnek segítesz...

– Az MD Stúdió már több mint 20 éves, ez alatt nagyon sok produkció készítésében vettem részt. Nyilván ez egy vállalkozás, munka számomra, de más, ha valamit szeretetből, elhivatottsággal végzel és nem szükségszerűségből. A velem dolgozó előadók az elkészült produkciók mellett rengeteg segítséget is kapnak. Mindig igyekszem átadni a hosszú évtizedek alatt megszerzett tapasztalatokat, így a stúdiózások kicsit műhelymunkák is.

– Smici 60 címmel külön koncert is lesz. Mire készülhet a közönség?

– Február 14-én a Barba Negrában tartjuk az év első Moby Dick koncertjét, aminek a fő apropója a Fejfa helyett album 30. jubileuma. Több dalt eljátszunk erről az albumról, amit természetesen még számos klasszikus, kihagyhatatlan felvétel követ. A 60 év egy olyan kerek és fontos mérföldkő, ami megérdemel egy kis ünneplést. Meghívunk néhány régi zenészbarátot, és látványban is igyekszünk felejthetetlent nyújtani.

– Mennyit változott a rockzene az elmúlt évtizedekben?

– Technikailag és vizuálisan rengeteget. Sokkal nagyobb szerepet kaptak a külsőségek és a látvány. Sok új irányzat alakult ki, sok minden változott, de a lényeg, a lázadás szelleme még mindig benne van.

– Mi az, ami motivál továbbra is?

– A legfontosabb talán a közönség szeretete, ami olyan ösztönző, ambicionáló erő, hogy mindig energiával tölt fel, és folyamatosan arra késztet, hogy visszaadj magadból. Az alkotás, a létrehozás varázsa is motiváló, de soha nem teljesen öncélú. Fontos a visszajelzés, a siker, hiszen egy művészt ez éltet, ez teszi boldoggá. Szerencsés vagyok, sokat kaptam ezekből, és örökké adósa maradok a közönségnek, az életnek.

– Nem fogynak a tervek?

– Nem! Sőt, soha nem volt még ennyi. Csak idő kell és erő! Ez az, amit kérek a sorstól. Rengeteget koncertezünk, és ebből nem szeretnénk visszavenni. Új lemezanyagokat készülünk kiadni a Moby Dick és a Bloody Roots zenekaraimmal is, és dolgozunk a régi klasszikus Moby Dick albumok újra kiadásán. Alakítottunk egy saját kiadót, és az első kiadványunk, a Fejfa helyett album harmincadik jubileumi kiadása nemrég meg is jelent.

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek