Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Szólóban is sikeres Camila        Cabello

Szólóban is sikeres Camila Cabello

| Kóczán Bálint | Sztárok

Nagyon úgy fest, hogy Camila Cabello min­denkit az ujjai köré tud csavarni. A Fifth Harmony korábbi szexi tagja tudatosan építi szólókarrierjét, Havanna című dala pedig rendkívül népszerű.

Camila Cabello karrierje 2012-ben indult a Fifth Harmony tagjaként. A dekoratív énekesnő először az X-Factor tehetségkutató versenyben hívta fel magára a figyelmet, majd a lánybandával lett népszerű.


Camila gondolt egyet, és 2015-ben belekezdett szólókarrierje építésébe olyan előadók segítségével, mint Shawn Mendes és Machine Gun Kelly, majd tavaly év végén bejelentette, hogy végleg kiválik a Fifth Harmony-ból.


A jelek szerint az énekesnő jól döntött, egyedül is megállja a helyét. Az ígéretes debütálást jelentő Crying in the Club után a Havanna című dallal (feat. Young Thug) jelentkezett, amely egyre fényesebb sikereket arat a szakma és a közönség köreiben. A slágert előszeretettel játsszák a rádiók, és egyre feljebb kúszik a nemzetközi sikerlistákon: az Egyesült Királyságban például az első is volt, a Billboard 200-as listáján pedig bekerült a top 20-ba. Várjuk a folytatást!

Kapcsolódó cikkek

A színek pszichológiája

A színek pszichológiája

2024. 04. 10. | Madarász Réka

Nem is gondolnánk, hogy a színek milyen óriási szerepet játszanak az életünkben. A színválasztásaink tükrözik az élethez való hozzáállásunkat is. Az á...