Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Újragondolt dallamok
A Csík zenekar Hazám, hazám című dalát dolgozta fel Kónyai Tibor zongoraművész társaival. Ezt hamarosan a Budai Várban is előadják. Fotó: Filep István

Kónyai Tibor ismét eljuthat Amerikába, de új albummal is készül

Újragondolt dallamok

| Kóczán Bálint | Sztárok

Sikeres és eseménydús hónapokat tudhat maga mögött Kónyai Tibor, hiszen két énekesnővel is aktívan dolgozik. A soproni zongorista a közeljövőben a Budai Várban lép fel egy országos vetélkedő záróeseményén több soproni zenésztársával.

– Nem panaszkodhatom, hiszen a leállás után aktívan telnek a napjaim. Két énekesnővel is folyamatosan járjuk az országot – kezdte Kónyai Tibor. A zongoraművész népszerűsége töretlen, több televízióműsorban is láthattuk.

– Liliennel koncertezhettünk a pozsonyi kulturális magyar heteken, ezt követően pedig Stuttgartban, a Liszt Intézet pódiumán léptünk fel, de hallhattak minket a Budapest Jazz Clubban vagy Az év irodája díjátadó gálán is – folytatta a zenész. – A duó tízesztendős jubileumát ünnepli idén. Damu Renátával pedig a Budafoki Bornegyedben zenéltünk, eljutottunk Bodrogkeresztúrra, a Keresztúri Estékre, valamint a sárvári Zene Házába, ahol kiegészültünk Gyárfás István dzsesszgitárossal.

Kónyai Tibor számára a 2022-es esztendő igazán lendületesen indult, hiszen flashmobon is részt vett, ahol filmelőzeteseket mutattak be. „Száz esztendő nem a világ, éljen a magyar szabadság!” – hangzott el Sopronban, a Fő téren rendezett zenés bemutatón, ahol a Csík zenekar Hazám, hazám című dalát Kónyai Tibor zongoraművésznek és társainak az előadásában hallhatták az érdeklődők.

A nemzeti érzelmű dalt a Béke – A nemzetek felett című, a trianoni békediktátum megkötéséről szóló film soproni bemutatása kapcsán adták elő száz mécses fénye mellett.


A program egyben egy középiskolásoknak meghirdetett, országos vetélkedőt indított el, amelyben a fiatal résztvevők a békediktátummal kapcsolatos kérdésekre keresik a választ.

A vetélkedő díjátadására ünnepélyes keretek között kerül sor március 4-én egy impozáns helyszínen, Budapesten, a Budai Várban, ahol szintén felcsendül Kónyai Tibor hangszerelésében a Hazám, hazám című dal.

– Ebben a fantasztikus projektben Reni mellett olyan soproni művészek is közreműködnek, mint Jacsó Erika, T. Horváth József, Drüszler Edit, Magyar Réka, Göndöcs Kata és Csiszér Júlia. Nagy öröm számomra, hogy vendégművészként Dér Heni is csatlakozik a produkcióhoz.


A soproni zongorista–zeneszerző tavasszal is izgalmas napok elé néz: a tavalyi nagy sikerre való tekintettel újabb felkérést kapott Váczi Eszterrel együtt, de ez még nem minden. – Korábban már eljutottam a tengerentúlra, de most ismét terv, hogy elrepüljek New Yorkba. Emellett természetesen a zeneszerzésről sem szeretnék lemondani, talán valamikor jön egy újabb szóló- és duóalbum – zárta a hét szerzői lemezzel is büszkélkedő ­Kónyai Tibor.

Fotóink a korábbi Soproni flashmobon készültek, ahol szintén a Hazám, hazám című dalt adták elő.


Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek

Itt a medvehagymaszezon

Itt a medvehagymaszezon

2024. 04. 03. | Németh Kinga

Gyermekkori elhízás, cukorbetegség, szív- és érrendszeri gondok – napjainkban mindegyik népbetegségnek számít. De mit tehetünk a megelőzésükért, hogy...