Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
600 éve kaptak nemesi címet
Huberné Manninger Edit Becht Rezső szobra mellett. Fotó: Pluzsik Tamás

Soproni Családtörténetek – Huberné Manninger Edit

600 éve kaptak nemesi címet

| Pluzsik Tamás | Tallózó

„­Sopron, te ­lelkünk éltető láng! Hű őr az ősi végeken” – hangzanak Sarkady Sándor sorai a város himnuszában. Vallják ezt azok, akik már nemzedékek óta itt élnek, és azok is, akik elszakadtak Soprontól.

Huberné Manninger Edit a soproni Martos Flóra Gimnáziumban érettségizett, majd a győri Felsőfokú Tanítóképző Intézetben szerzett tanítói diplomát 1967-ben. Összesen több mint négy évtizedet töltött a katedrán: négy évig a sopronkövesdi diákokat oktatta, majd egy rövid helyettesítő állást követően a Petőfi téri, illetve az Orsolya téri általános iskolában tanított, ahonnan 2005-ben ment nyugdíjba.

– Felmenőim Kaboldról (Kobersdorf) települtek Sopronba – kezdte Huberné Manninger Edit. – Manninger Mátyás patkolókovács 1762-ben esküdött fel soproni polgárnak, majd az ő leszármazottai közül többen orvosok, mások pedig szappanfőzők lettek. Manninger János szépapám 1828-ban a Várkerület 14. számú házban kezdett el szappan és mosószóda készítésével foglalkozni, majd Manninger Sándor dédapám az Ötvös utca 13. szám alatti házban folytatta. Dédapám rendkívül vállalkozó szellemű ember volt, ugyanis a szappangyártás mellett a Győri úton sertéshizlaldát is működtetett. 1908-ban bekövetkezett halála után az üzemet idősebb fia, Frigyes vitte tovább, míg a nagyapám, Manninger Gusztáv banktisztviselő lett, édesapám pedig a GYSEV-en dolgozott mint főfelügyelő.

– Édesanyám felmenői között találhatjuk azt a Sey Mihályt, aki 1418-ban vitézségéért Zsigmond királytól nemesi címet kapott – folytatta Huberné Manninger Edit. – Sajnos éppen száz évvel ezelőtt egy szomorú esemény történt a családunkban: dédapámat, Sey Mihály rendőr főtörzsőrmestert vitézzé avatása előtt néhány nappal, szolgálata teljesítése közben orvul meggyilkolták. Sopronban ekkor mozgalom indult, hogy a meggyilkolt rendőr helyett a fiát, a nagyapámat avassák vitézzé. Így is történt, ő a cím mellé még 13 kataszteri hold földet is kapott. Nagyapám, aki a Schneeberger húsgyárban dolgozott hentesmesterként, talán éppen a tragédiának is betudhatóan később Mezősire magyarosította a családnevét.

Huberné Manninger Edit anyai ágon régi poncichtercsalád sarja, a nagymamáját Grafl Teréziának hívták.

– Sajnos a szüleim korán elváltak, így gyermek- és ifjúkorom „apahiányát” elsősorban Sopron jeles krónikása, a Lackner- és Pro Urbe Sopron díjas Becht Rezső enyhítette, aki a nagyanyám testvére volt – folytatta Edit. – Apaként tiszteltem és szerettem őt, sokat tanultam tőle, hisz nemcsak kiváló író volt, de imádta és ismerte a természetet, rajongott a szülővárosáért, emlékét és nevét ma Sopronban egy utca is őrzi. Természetesen őrzöm én is az ő szellemi és tárgyi hagyatékának azt a részét, amit végrendeletileg rám hagyományozott.

Családi háttér: 1946-ban született Sopronban. Édesapja végigjárta a vasúti ranglétrát, végül a GYSEV főfelügyelőjeként ment nyugdíjba. Édesanyja adminisztratív munkakörben, könyvelőként dolgozott. Férje, Huber Károly aranydiplomás erdőmérnök, aki a diploma megszerzésétől nyugdíjba vonulásáig a Tanulmányi Erdőgazdaságnál dolgozott. András fiuk villamosmérnök–közgazdász, Németországban él.

Kapcsolódó cikkek

Soproni Téma kvízek

Soproni Téma kvízek

2023. 03. 13.

Ezen az oldalon próbálhatod ki aktuális kvízünket, alatta találod régebbi játékaink listáját.