A laboratóriumból a katedrára
| Pluzsik Tamás
„Sopron, te lelkünk éltető láng! Hű őr az ősi végeken” – hangzanak Sarkady Sándor sorai a város himnuszában. Vallják ezt azok, akik már nemzedékek óta itt élnek, és azok is, akik elszakadtak Soprontól.
Herczegné Szabó Mária a Széchenyi-gimnázium matematika tagozatán, Krasznai Ferenc osztályában érettségizett 1976-ban. Meghatározó tanára volt Szakál Péter, akit pedagógus példaképének tekint, csakúgy, mint Gábor Csabát, aki kosárlabdaedzőként egyengette sportolói pályafutását. Az érettségit követően vegyészmérnöki diplomát szerzett, majd a soproni kórház központi laboratóriumában kezdte meg szakmai pályafutását. A családi hagyomány folytatójaként a soproni vasöntöde laboratóriumában is kamatoztatta tudását, ahová gyerekei születését követően visszamenni (annak megszűnése miatt) már nem tudott. Az évek során mérnöktanári és mérnök–közgazdász diplomát is szerzett, így 1985-től előbb a József Attila-szakközépiskola, majd a Fáy András Közgazdasági Szakközépiskola tanáraként talált rá igazi hivatására. Mint mondja, hatalmas örömöt okozott számára a középiskolásokkal való törődés, a motiváló–nevelő munka. 2006-tól nyugdíjba vonulásáig a Fáy igazgatója volt.
– Apai felmenőim egy határ menti faluból, Zsiráról származnak, bár abban az időben Salamonfa, Szabó Ferenc nagyapám szülőfaluja még önálló kisközség volt, csak az 1930-as évek elején egyesült Zsirával – kezdte Herczegné Szabó Mária. – Nagyapa fiatal házasként a sopronkőhidai börtönben kapott állást és egyúttal szolgálati lakást is, így az édesapám három testvérével együtt már ott született. A fegyőrök a lakás és a szerény fizetés mellett néhány dolgot természetben is kaptak, így naponta egy másfél kilós barnakenyeret, havonta négy pakli dohányt, minden évben pedig szolgálati ruhát, egy pár cipőt vagy bakancsot. Nagymama 1937-ben özvegyen maradt a négy gyerekkel, a szolgálati lakást is el kellett hagyniuk, ezért Sopronba költöztek.
– A háború utolsó évében a nagymama is meghalt, a négy gyerek közül édesapám volt a legfiatalabb, így az idősebb testvérei álltak mellé, különösen Róza nővére volt az, aki a gondját viselte – folytatta Herczegné Szabó Mária. – Apám visszament a zsirai rokonokhoz, ahol a falu kovácsától kitanulta a mesterséget, amit később soha nem gyakorolt, hisz egész életében a soproni öntödében dolgozott. Ott ismerkedett meg a gazdálkodó csepregi családból származó édesanyámmal is. Neki szintén az öntöde volt az egyetlen munkahelye, ahol bizony, ahogy ezt később én is megtapasztaltam, nem szanatóriumi körülmények között végezték a napi munkát, a szilikózis sokak életét rövidítette meg. Felmenőim nehéz élete sok erkölcsi és gyakorlati tanulsággal szolgált. Kötelességemnek éreztem, hogy mindezt saját tapasztalataimmal karöltve átadjam a tanítványaimnak és a gyermekeimnek is.
Családi háttér: 1958-ban született Sopronban. Szülei a soproni vasöntöde gyári munkásai voltak. Férje, Herczeg László vegyészmérnök, mérnökközgazdász, a Soproni Egyetem gazdasági főigazgatójaként ment nyugdíjba. Három fiuk közül László műszaki menedzser, Bálint informatikus–közgazdász, István szintén közgazdász, diplomáját az angliai leedsi egyetemen szerezte.