Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
„A név maga az ember”
Soproni Annamária Fotó: Pluzsik Tamás

Soproni Családtörténetek – Soproni Annamária

„A név maga az ember”

| Pluzsik Tamás | Tallózó
„­Sopron, te ­lelkünk éltető láng! Hű őr az ősi végeken” – hangzanak Sarkady Sándor sorai a város himnuszában. Vallják ezt azok, akik már nemzedékek óta itt élnek, és azok is, akik elszakadtak Soprontól.

Soproni Annamária nem tudta folytatni a családi hagyományt, legalábbis abban a tekintetben, hogy édesapjához és nagyapjához hasonlóan ő is a Berzsenyi-gimnáziumban érettségizzen. Az elsős gimnazisták között ugyanis volt már egy „ludovikás gyerek”, Kosztka Vilmos százados fia, így őt átirányították a soproni Martos Flóra Gimnáziumba. Az érettségit követően Annamária elvégezte a Könnyűipari Műszaki Főiskolát, majd Kelet-Berlinben folytatta tanulmányait. Évtizedekig dolgozott a Hungarotex Külkereskedelmi Vállalatnál, a rendszerváltás körüli években a magyar konfekcióexport meghatározó személyisége volt New York-i székhellyel, majd pedig egy amerikai divatcég európai igazgatójaként tevékenykedett.

– Az ükapámnak, Hauser Lajosnak a 19. század első éveiben jól menő asztalosműhelye volt a Bécsi utcában – kezdte történetét Soproni Annamária. – Zehtner Erzsébettel kötött házasságukból két gyermekük született, Mária dédnagyanyám és Károly, aki előbb kitanulta édesapja mellett az asztalosmesterséget, majd a bécsi akadémián kiváló festőművésszé képezte magát. Hauser Károly festményei ma is a Soproni Múzeum féltett és megbecsült értékei, melyek betekintést engednek a reformkori Sopron világába. Dédnagyanyámat Schmidt János cipészmester vette feleségül, az ő házasságukból született Ferenc nagyapám, aki Pozsonyban jogot tanult, majd hazatért Sopronba, és a városházán helyezkedett el.

– Nagyszüleim egy bécsi bálon ismerkedtek meg, házasságukból két lány született és az édesapám, Schmidt Károly, aki az első világháborúban hősi halált halt nagybátyja után kapta a Károly nevet – folytatta Soproni Annamária. – A családi hagyományt követve az evangélikus líceumban érettségizett, majd a katonatiszti pályát választva tanulmányait a Ludovikán folytatta, ekkor magyarosította a családnevünket Sopronira. A tiszti avatásról szinte azonnal a frontra vezényelték, de még előtte összeházasodtak az édesanyámmal, Árpád Magdolnával, aki Dunakiliti főjegyzőjének volt a leánya. Apám a fronton súlyosan megsebesült, ennek nyomát és következményeit élete végéig viselte, mint ahogy azt a „billogot” is, ami az egykori ludovikásoknak és családtagjaiknak megkeserítette és megnehezítette a háború utáni életét. Mindezek ellenére mint kiváló és megbecsült műszaki szakember a soproni zárgyárból ment nyugdíjba. Évtizedek óta nem Sopronban élek, ennek ellenére elkötelezett, lokálpatrióta soproni vagyok, nem véletlenül magyarosította az édesapám Sopronira a családnevünket. „Nomen est omen”, fogalmaz a latin mondás, azaz a név maga az ember, ezt hittel vallom és vallottam mindig is az életem során. 

Családi háttér: 1945-ben született Dunakilitin. Édesapja Ludovikát végzett katonatiszt volt, édesanyja pedig a soproni nevelőotthonban dolgozott. Férje vegyészmérnök volt, Dániel fiuk pedig közgazdász.

Kapcsolódó cikkek