Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap   www.sopronitema.hu

A sport az életük része
Lipták András és Gabriella – mindketten tucatnyi sportágat kipróbáltak. Fotó: Pluzsik Tamás

Alma és fája – Lipták András és Lipták Gabriella

A sport az életük része

| Pluzsik Tamás | Tallózó

Az alma nem esik messze a fájától, tartja a mondás, melynek igazságáért nem kell messzire menni Sopronban sem. Lipták András egykoron a SMAFC és az SSE kiváló kosarasa volt, Gabriella lánya „all round” sportember, amibe belefogott, mindenben sikeres.

– Nem mondhatom azt, hogy sportos családban nőttem föl, bár apám fiatal korában síelt, később már az idejüket teljes egészében a munka töltötte ki – kezdte Lipták András. – Engem sem nagyon kapacitáltak, sőt rám zárták az ajtót, nehogy belefulladjak a Tiszába, ugyanis a gyerekkorom Tokajhoz köt. Egy alkalommal elkaptak a vízirendőrök, már majdnem átértem a túlpartra, amikor visszafordítottak. Így derült ki, hogy tudok úszni, nem kell félteni. A suliban Garbóczi tanár úr a kézilabdát favorizálta, magas, ruganyos srác voltam, és mint bal átlövő szórtam a gólokat, szép sikereket is elértünk az iskola csapatával. Középiskolába Nyíregyházára kerültem, ahol próbáltak rávenni a kosárlabdára, de az első edzéseken a dörzsöltebbek kétszer–háromszor olyan keményen fölnyomtak a bordásfalra, hogy két edzés után azt mondtam: ebből a sportból nekem elég is. Érettségi után a szarvasi Tessedik Sámuel Főiskolán folytattam a tanulmányaimat, ahol a kézilabda mellett Szirony Pál tanár úrnak köszönhetően a kosárlabdát is kezdtem egyre komolyabban venni. Emlékezetes számomra az 1971-es mosonmagyaróvári agrárbajnokság, ahol egy félidőt a kézilabdacsapattal játszottam, majd a második félidőre átmentem a csarnokba, ahol a döntőt a SMAFC-cal vívtuk, és az akkor már válogatott center Balogh Sanyi mellett dobtam 22 pontot. A meccs után odajött hozzám Gál János, a soproni egyetem rektora, és azt mondta: „Kapsz egy Barkast, hogy összecsomagolj, aztán irány Sopron, holnaptól bent leszel a katalógusban!”. Így lettem a SMAFC játékosa, így kerültem a Tisza-partról Sopronba, és így lettem erdőmérnök. Sok szép és emlékezetes siker után 35 éves koromban, 1985-ben fejeztem be a kosárlabdázást.

– Jól emlékszem arra az időszakra, amikor nyaranta anya és apa a Fertőn szörföztek, a nővéremmel mi meg kint ültünk a földnyelven, és néztük őket – folytatta Lipták Gabriella. – Apa ugyanis a kosárlabda után elkezdett teniszezni, szörfözni, vitorlázni, úgyhogy vele ellentétben én igazi sportos családban nőttem föl. Snowboardoztam, síeltem, letettem a síoktató vizsgát is, teniszeztem, kosárlabdáztam, vízilabdáztam, ami olyan jól ment, hogy hívtak az akkor első osztályú Szentes csapatába is. Érettségi után én is elkezdtem szörfözni, majd vitorlázni, ehhez kapcsolódik egy óriási élményem is, ugyanis Görögországból az Adriáig vízen elhoztunk egy vitorlást, ami ma a Balatonon van.

– Három unokám közül Jakab kézilabdázik, Zalán és Bulcsú pedig kosarazik – vette vissza a szót András. – Egyelőre, aztán ki tudja, hisz én is „ugráltam” a sportágak között. A lényeg, hogy imádják a mozgást. 

Kapcsolódó cikkek