Anya és fia a kispadon

– A szüleim életében nem töltött be központi szerepet a sport, érdeklődési körük és figyelmük elsősorban a zene felé fordult – kezdte Pongrácz Krisztina. – Érdekes, hogy bátyámmal együtt bennünket mégsem a zeneiskola felé terelgettek, hanem a sportpályák irányába. Hogy miért, ezt sajnos már nem tudom megkérdezni tőlük, talán mindkettejükben volt mégis egy elfojtott, be nem teljesült vágy, talán éppen a tenisz iránt, hisz amikor Kristóffal mi elkezdtünk sikereket elérni, ők voltak a leglelkesebb és egyúttal nagyon hozzáértő szurkolóink.

Pongrácz Krisztina egyébként úszóként kezdte sportkarrierjét.

– Hauer Péter és Käesz Mihály voltak az edzőim, de a folyamatos arcüreggyulladások miatt búcsút kellett mondanom az úszóedzéseknek, és elkezdtem kosarazni – folytatta Krisztina. – Kristóf bátyám ekkor már Szinvay Kálmán kezei alatt teniszezett, úgyhogy az ő példáját követve rövidesen én is átpártoltam a vörös salakra. Az SVSE-ben nagyon jó társaság jött össze ott abban az időben, egymást érték a sikerek úgy az egyéni, mint a csapateredményekben. A fiúkkal együtt mi is feljutottunk az NB I-be, 18 éves koromban megnyertem az országos vidékbajnokságot, sőt Szabó Judittal párosban is felállhattunk a dobogó legfelső fokára. Janics Gyurival vegyes párosban lettünk bronzérmesek. Ez egyúttal azt is jelentette, hogy a magyar ranglistán is előkelő helyre kerültem. A teniszpályától nem vettem búcsút, először csak „beugró edzőként” helyettesítettem Babos Csabát, majd középfokú edzői képesítést is szereztem. Olyan sikeres tanítványaim voltak, mint Dorn Kunigunda, László Csaba és Buzonics Dominik, akiknek a teniszkarrierje az USA-ban folytatódott.

– Anyu azt nem mondta, hogy ma is edzősködik, és imádják a tanítványai úgy idehaza, mint Ausztriában – tette hozzá Levente, aki ugyanúgy Szinvay Kálmánnál kezdett el teniszezni, mint az édesanyja. – Amikor kamasz koromban elkezdtem nyúlni, elcsábítottak kosarazni a Soproni Tigrisekhez, ma is hálával gondolok első edzőimre, a közelmúltban elhunyt dr. Bakk Lászlóra, az 1969-es Magyar Kupa-győztes SMAFC legendás kosarasára és Németh Lehelre. Később a Sportiskolában végigjártam a „ranglétrát”, sokat köszönhetek ottani edzőimnek, Meszlényi Róbertnek, Csátaljay Gábornak és Patonay Imrének. Bár még ma is lehetnék aktív játékos, nemcsak az adottságaim, hanem talán a tehetségem is meglenne hozzá, de a magam részéről komfortosabbnak érzem az edzői pályát, talán itt jobban ki tudok teljesedni. A Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia U16-os és az U18-as csapatának vagyok az egyik edzője, illetve sokszor kisegítem anyut is, amikor ő nem tudja megtartani a tenisztréningeket. Nagy élmény volt, amikor anyuval párosban együtt indultunk a Katter Herbert családi tenisztornán, ahol emlékezetes szetteket játszottunk.