Több város vallja magáénak dr. Csik Ferencet. A legendás sportoló, orvos Lengvári Ferenc néven született 1913. december 12-én Kaposváron, Keszthelyen járt gimnáziumba, Budapesten orvostanhallgatóként a BEAC versenyzője volt, és néhány nappal a II. világháború magyarországi befejezése előtt Sopronban hunyt el. Édesapja, Lengváry Ferenc Somogy vármegye aljegyzője volt, aki az 1914-es mozgósításkor vonult hadba, és a „nagy háború” első hősi halottjainak egyike volt. Fia pedig, harmincegy évvel később a nagy világégés utolsó hősi halottainak egyike – milyen sorsszerű…
1922-ben az árván maradt három Lengváry fiú, Ákos, Ferenc és György anyai nagybátyjához, dr. Csik László MÁV kórházi főorvoshoz került, ő adoptálta Ferencet, aki tagja volt a gimnáziumi cserkészcsapatnak, így részt vett az angliai jamborén. Itt nagy sikerrel mutatott be egy magyar táncot, amiért még Rothermere lordtól is elismerést kapott. Az érettségit követően a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi karán folytatta tanulmányait, ahol 1937-ben avatták orvossá. Egyetemi évei alatt a BEAC-ban úszott, első edzőinek egyike az a Bárány István volt, aki Amszterdamban az 1928-as olimpián 100 méteres gyorsúszásban a legendás Johnny Weissmüller mögött lett ezüstérmes. Úszókarrierje szépen ívelt felfelé, a magyar bajnoki címet Európa-bajnoki aranyérem követte, sikereiért 1935-ben Signum Laudis érdemjelet kapott. Ezután jött az 1936-os olimpia, ahol nem ő volt az esélyes, hanem a japánok, ezért a pályakiosztásnál is a legrosszabb helyet, a szélső, 7-es pályát kapta. A 100 méteres gyorsúszás döntőjét Sopronban is sokan hallgatták a rádiójukon: „A világ legboldogabb embere voltam és maradok most egy jó darabig” – mondta Pluhár István mikrofonjába az újdonsült olimpiai bajnok, majd az úszóstadion rajtkövéről levette a 7-es számot, és azt emlékként hazahozta.
Később orvosi munkája mellett edzősködött, újságíróként tevékenykedett, illetve a Testnevelési Főiskolán anatómiát tanított. Kinevezték tanársegédnek a Belgyógyászati Klinikára, majd a világégés végóráiban tartalékos orvos–őrmesteri rangban behívták katonai szolgálatra. A közeledő orosz front elől a csapatkórháza egyre nyugatabbra költözött, végül Sopron lett Csik utolsó állomáshelye. Feleségét és két gyermekét Svájcban helyezte biztonságba, majd minden eshetőségre felkészülve búcsúlevelet írt az édesanyjának: „Búcsúzóul köszönök Neked mindent… Számtalanszor csókol síron túl is szerető Ferkód.”. Sajnos, jók voltak a megérzései, március 29-én a bombázás alkalmával az utcán igyekezett menteni a sebesülteket. Orvosi hivatásának teljesítése közben az aznapi második bombatámadásban a Patak utcában vesztette életét. A közös sírból 1947-ben exhumálták, és Keszthely városa által felajánlott díszsírhelyen, a Szent Miklós-temetőben helyezték örök nyugalomra.
