Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Együtt a színpadon is
Trokán Anna és Papadimitriu Athina közösen játszik a Chicago című musicalben. Fotó: Pluzsik Tamás

Alma és fája – Papadimitriu Athina és Trokán Anna

Együtt a színpadon is

| Pluzsik Tamás | Tallózó

Az alma nem esik messze a fájától, tartja a mondás, melynek igazságáért nem kell messzire menni Sopronban sem. A Petőfi Színházban a napokban tartották a Chicago című musical premierét, melyben gyakran együtt lép színpadra anya és lánya, azaz Papadimitriu Athina és Trokán Anna.

– Én magam is egy alma vagyok, aki nem esett messze a fájától, hisz az édesapám színházi ember volt – kezdte Papadimitriu Athina, aki a Chicago című musicalben Morton mamát alakítja. – Annak idején Keleti Mártonnál rendező szakot végzett, kezdetben ő rendezte a budapesti görög kolónia színjátszó csoportjának nagy sikerű előadásait, majd dolgozott a Magyar Televízióban. Amire különösen büszke vagyok, hisz ezt kevesen tudják, hogy ő volt a „kitalálója” a Családi kör című, nagysikerű televíziós sorozatnak. Sokoldalú ember volt, az ő fordításában olvasható négy újgörög dráma, mely A csodák udvara címmel jelent meg 1985-ben. A második világháborúban pilóta volt, angol Spitfire vadászgépekkel repült.

– Édesapám látott bennem tehetséget, ezért elvitt balettozni, beíratott zongoraórákra. Ezzel együtt nem akartam színésznő lenni, ugyanis igen rossz tapasztalatokat szereztem néhány filmstatisztálás során, meg egyébként is a pszichológia érdekelt – folytatta Papadimitriu Athina. – A fordulópontot az jelentette, amikor nem sokkal az érettségi előtt a Stúdió K Színházban megnéztem Jorge Semprun Etoile című darabját. Elvarázsolt a közeg, maga az előadás, melynek végén odajött hozzám a rendező, Fodor Tamás, és azt mondta: „Nem akarsz közénk tartozni?”. „Hát, hogyne” – válaszoltam, és ezzel minden eldőlt. Hamarosan fölvettek a Színművészeti Főiskolára, innen pedig már nyitott könyv az életem, lehettem Cordélia a Lear királyban, a Jézus Krisztus szupersztárban alakíthattam Mária Magdolnát, amiért megválasztottak az év musicalszínésznőjének, néhány évvel ezelőtt megkaptam a Jászai Mari-díjat, és most együtt játszhatok Sopronban a lányommal, Annával.

– Annak ellenére, hogy szüleim mindketten színészek, különösebben egyikük sem kapacitált, hogy kövessem őket a pályán – kapcsolódott a beszélgetésbe Trokán Anna, aki a Chicagóban Velma Kellyt alakítja. – Persze elkerülhetetlen volt, mert gyerekként Nóra húgommal együtt rengeteg időt töltöttünk különböző színházakban, úgyhogy belénk ivódott a teátrum varázsa. Nagyon szerettem a Vészhelyzet című tévésorozatot, első nekifutásra orvos szerettem volna lenni, de 16 éves koromban véglegesen eldöntöttem, hogy a színészetet választom. A húgommal egyszerre vettek fel a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, a végzéskor pedig „A név kötelez” címmel írtam meg a szakdolgozatomat, mert valóban így is érzem. Próbálok is ennek mindig és mindenkor megfelelni, pláne itt, Sopronban, ahol apu évekig tagja volt a társulatnak, a nagybátyám, Trokán Pál pedig egyetemistaként a SMAFC 1969-ben kupagyőztes kosárlabdacsapatának volt a tagja. 

Kapcsolódó cikkek

Soproni Téma kvízek

Soproni Téma kvízek

2023. 03. 13.

Ezen az oldalon próbálhatod ki aktuális kvízünket, alatta találod régebbi játékaink listáját.