– Elsőgenerációs orvos vagyok a családban. Édesapám gépészmérnökként az évszázados múltra visszatekintő, egykori Tudor Accumulátorgyár jogutódjában, a Váci úti Akkumulátor- és Szárazelemgyárban dolgozott – kezdte dr. Pintér József. – Gyakorlatilag ez az egy munkahelye volt, nyugdíjba vonulásakor ő volt az üzem főtechnológusa, ami a szakmai vezetés csúcsát jelentette. Akár édesapám nyomdokaiba is léphettem volna, hisz sokat láttam őt otthon dolgozni.
Engem mindig is érdekelt a technika, a motorok, az autók, ez ma sincs másképp, de mindezeket fölülírta az, hogy mindenképpen szerettem volna emberekkel foglalkozni, gyógyító munkát folytatni. 1977-ben kaptam kézhez fogorvosi diplomámat, majd pályakezdő éveimet követően 1989-ben családommal együtt jöttünk Sopronba. Fogalmazhatok úgy is, hogy hazajöttem, hisz édesapám Sopron vármegyei születésű, ezzel egyúttal úgy hiszem, azt is megbocsátotta nekem, hogy nem az ő hivatását választottam, amiben talán titkon mindig reménykedett.
– Apu azt szerényen elhallgatta, hogy fiatal korában ő sokat modellezett, ennek köszönhetően kiváló a manuális készsége, ami nagy erény és egyúttal nagy előny is egy fogorvosnál – vette át a szót édesapjától dr. Pintér Beatrix. – Az én pályaválasztásom lényegesen egyszerűbb történet, hisz kisdiákként, majd középiskolásként is rendszeresen bejártam édesapám rendelőjébe, ahol ráadásul édesanyám volt az asszisztens, úgyhogy bár kacérkodtam a művészeti pályával, de komolyan fel sem merült más hivatás, mint hogy én is fogorvos legyek.
Mindehhez még az is hozzátartozik, hogy van egy ikertestvérem, Márk, aki szintén az orvosi hivatást választotta, jelenleg Herceghalmon háziorvos. 2007-ben, pontosan harminc évvel később vettem át a diplomámat ugyanott, ahol az édesapám, a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karán. Még volt néhány közös oktatónk is, most pedig együtt, de mégis külön praxisban dolgozunk, ami nagyon jó, nekem feltétlenül, de úgy hiszem, mindnyájunknak.
