Dr. Orbayné dr. Nagy Katalin a soproni József Attila Gimnáziumban érettségizett, majd 1967-ban az Erdészeti és Faipari Egyetemen okleveles faipari mérnöki diplomát szerzett. A Videoton volt az első munkahelye, majd tíz évig a székesfehérvári Garzon Bútorgyárban tevékenykedett. 1981-től a Bútoripari Fejlesztési Intézet csoportvezetője volt, később a Soproni Egyetem tanára lett, ahol az ergonómiát és az antropometriát alkalmazta a bútorok tervezésének oktatásában. Egyetemi docensként ment nyugdíjba 2005-ben.
– Ha a családfánkon a felmenőinket követjük – szülőket, nagyszülőket, dédszülőket – ijesztőnek tűnik, hogy megszámlálhatatlan ős génjeit őrizzük magunkban – kezdte dr. Orbayné dr. Nagy Katalin. – Apai felmenőim Vas megyeiek, mindkét nagyszülőm a Nagy vezetéknevet viselte. Nagy József nagyapám miután feleségül vette nagyanyámat, Pápán nyitottak egy úgynevezett „beszálló vendéglőt”. Pápai nagymamám módos családban született, iszkázi unokaöccsei, Nagy László és Ágh István mindketten Kossuth-díjas költők, utóbbi még ma is él, tagja a Magyar Művészeti Akadémiának. Anyai felmenőim 300 éve betelepített németek voltak. Handler Ferenc és Fáner Katalin dédszüleimnek hét gyermeke született, köztük a legidősebb volt a nagyapám, aki Zalacsányban, majd Türjén volt főjegyző, talán ezért is magyarosította később Halmosra a nevét. Nagymamám, Struglics Ilona tősgyökeres soproni család sarja, művészlélekként szépen zongorázott és kiváló akvarellista volt, az irodalmi németen kívül kiválóan beszélt angolul és franciául. Még 90 éves kora fölött is tájékozott volt a világ dolgaiban.
– Édesapám, Nagy Tibor Pápán végezte el a tanítóképzőt, majd Sopronban katonáskodott, innen datálódik az ismeretség is édesanyámmal, aki akkor az orsolyitáknál szintén a tanítóképzőt végezte – folytatta dr. Orbayné dr. Nagy Katalin. – Türjén az egyházi iskolák államosításáig a premontreieknél volt kántortanító. 1949 decemberében a falu szocialista átalakításának jegyében iskolaigazgatói állásából eltávolították, és Rigácsra helyezték, ahol egy aládúcolt házban laktunk. 1956. október 27-én a rigácsi hangosbemondóba, a „pléhkatiba” beolvasták az esti falugyűlésre szóló meghívót. Ennek szövegét édesapám fogalmazta, a „legsúlyosabb” mondat az volt benne, hogy a falu „vállvetve álljon az igaz magyar ügy, a magyar szabadság mellé”. Ennek lett az a következménye, hogy néhány hónappal később éjszaka elvitte őt az ÁVO, internálták, majd szabadulása után, mint „priuszos”, tanári állást nem kapott, földönfutóvá tették a négygyermekes családot. Csak az úgynevezett „enyhülés” éveit követően, nyugdíjazása előtt két évvel nevezték ki a batyki iskolába vezető tanítónak. Nyugdíjazásukkor, 1978-ban tekintettel a széles körű soproni rokonságra szüleim Sopronba költöztek, majd 1981-ben férjemmel együtt mi is követtük őket.
