Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Gazdapolgárok óvónő sarja
Dr. Gimesiné Trackl Terézia Fotó: Pluzsik Tamás

Dr. Gimesiné Trackl Terézia családfája több mint 400 éves

Gazdapolgárok óvónő sarja

| Pluzsik Tamás | Tallózó

„Sopron, te lelkünk égető láng! Hű őr az ősi végeken” – hangzanak Sarkady Sándor sorai a város himnuszában. Vallják ezt azok, akik már nemzedékek óta itt élnek, s azok is, akik elszakadtak Soprontól.


Dr. Gimesiné Trackl Terézia a Soproni Óvónőképző német nem­­zetiségi szakán végzett 1970-ben, majd Bánfalván ka­­pott állást, ahol az első kétnyelvű óvodacsoport indult. Ezt követően a Zsilip utcai gya­­korló óvodában dolgozott, egészen a nyugdíjba vonulásáig.


– Talán a Rajna-vidékről származhat eredetileg a családunk, de erre hiteles forrásaink nincsenek – kezdett családja történetébe dr. Gimesi Szabolcsné Trackl Terézia. – Soproni családfámat viszont több mint négyszáz évre tudom visszavezetni. Levéltári adatok szerint ugyanis egyik szépapám, Trackl Máté 1600. június 5-én tette le a polgáresküt, majd Faut Márknak a 16. és 17. század soproni történéseit feldolgozó krónikájában az olvasható, hogy Trackl Mihály háza 1610 körül szemben állott a régi Várárok-menti Boldogasszony-templommal, amely a mostani Mária-oszlop környékén volt.


– Nagyot ugrok az időben, mintegy három évszázadot – ka­­nyarodott a 20. századba Terézia. – Dédszüleim a 20. század első éveiben az Újteleki utcában laktak. Trackl Mihály és felesége, Dorn Erzsébet, aki egyébként szintén régi soproni család sarja, Wirtschaftsbürger, azaz gazdapolgár volt. Mühl Nándor írja A soproni szőlészet története 1845–1945 című munkájában, hogy dédapám 1904-ben a borával aranyérmes lett. Ferdinánd nagyapát sajnos nem ismertem, előbb a Wiedenben lakott, akkori soproni szóhasználattal élve igazi Ausreißer volt, kiváló üzletember, aki ha nem is dobta sutba a családi hagyományokat, de más utat akart járni, ami talán sikerült is neki. Természetesen ők is gazdálkodtak, méghozzá oly sikeresen, hogy 1921-ben a vá­­rosi káposztaföldek, illetve az Ikva-patak mellett megvették az úgynevezett Krautmühlét.


Dr. Gimesiné Trackl Terézia nagyszülei a malmot már nem üzemeltették, viszont virágzó gazdaságot hoztak létre, ahol két, sőt három generáció élt egymás mellett békében és boldogságban mindaddig, mígnem az ötvenes években mindenüket elvették, és bekényszerítették őket a té­­eszbe. Az anyai nagyszülőket, a Preisinger családot 1946-ban kitelepítették, így azokat Terézia, vagyis Tercsi először a Batsányi utcai sorompó mögött elsuhanó vonat ablakában láthatta. 1956-ban aztán személyesen is találkoztak, amikor édesanyjával, Karolina mamával meglátogatták őket Heilbronn közeli otthonukban. – Őrzöm őseim emlékét, mint ahogy őrzöm a Krautmühle egykori malomkövét is a kertünkben…

Családi háttér

1948-ban született Sopronban, az Uszoda utcai családi házban. Szülei gazdálkodtak és nevelték a három gyereket. 2015-ben elhunyt férje, dr. Gimesi Szabolcs jogot végzett, nyolc évig volt Sopron polgármestere. Réka lányuk a Bécsi Egyetem (Universität Wien) tolmács szakán végzett, Hajna pedagógus, családjával a kanadai Windsorban él.

Kapcsolódó cikkek

Soproni Téma kvízek

Soproni Téma kvízek

2023. 03. 13.

Ezen az oldalon próbálhatod ki aktuális kvízünket, alatta találod régebbi játékaink listáját.