Varvasovszky János a győri bencés gimnáziumban érettségizett, majd 1965-ben a soproni Erdészeti és Faipari Egyetemen lett okleveles faipari mérnök. Később gazdasági mérnöki, majd rendszerszervezői oklevelet is szerzett. Szakmai pályafutását a Cardo Bútorgyárban kezdte, majd 2004-ben a debreceni Kenézy Gyula kórház ellenőrzési osztályvezetőjeként ment nyugdíjba.
– Családnevünk arra utal, hogy felmenőim valamikor Lengyelországból származhattak – mesélt a jelenleg Budapesten élő Varvasovszky János. – Nagyapám már Kaposváron született 1877-ben, majd abban a Magyar Királyi Állami Főgimnáziumban érettségizett, melynek később az egyik nagyrabecsült tanára lett.
– Nagyapa a „nagy háború” egyik első kaposvári hősi halottja, aki néhány hónapig az ó-pazuai katonai temetőben nyugodott, majd 1916. március 15-én katonai tiszteletadás keretében helyeztek végső nyugalomra Kaposváron. „Varvasovszky János 19-es népfölkelő főhadnagy, a kaposvári főgimnázium tanára a múlt hó 12-én a macsvai harcokban haslövést kapott. Súlyos sebével a starapazuai tábori kórházba szállították, ahol szombaton reggel 38 éves korában meghalt. Varvasovszky János ama rendkívüli férfiak sorába tartozott, akinek csak szerető barátai s mélyen megbecsülő tisztelői voltak. Mint tanár, fiatal kora dacára, a legkiválóbbak közé tartozott: tanítványai rajongtak érte.” – idézte a Somogyvármegye című napilap 1915. november 3-i számának cikkét.
– Édesapámék négyen voltak testvérek, két lány és két fiú. Jogász végzettségű László öccse a háború után az elhurcolt javak visszaszolgáltatásával foglalkozott, például több festménnyel együtt ő szerezte vissza Munkácsy Mihály nagyméretű, Beszélgetés című olajfestményét. A kommunista hatalomátvételt követően szabotázzsal, „demokráciaellenes tevékenységgel” vádolták és Recskre internálták. A teljes rehabilitálásra a rendszerváltásig kellett várnia, 2000-ben halt meg, 88 évesen.
– Édesapám, dr. Varvasovszky János 1906-ban született, Kaposváron érettségizett, majd orvosi diplomát, később ideg–elmegyógyász szakvizsgát tett, és ebben a minőségében került Sopronba, és lett később a soproni kórház igazgatója, osztályvezető főorvosa – folytatta Varvasovszky János. – A háború alatt a sopronkőhidai fegyház börtön orvosi teendőit is ellátta, kórházi beutalással szerette volna megmenteni Bajcsy-Zsilinszky Endre életét is.
– Talán élnek Sopronban még, akik édesanyámra, Simon Atala zongoraművészre, zene- és énektanárra is emlékeznek. A soproni zeneiskolában oktatott zongorát 1937–1953 között, majd Győrben, a Zeneművészeti Szakiskolában. Pedagógiai munkáját 1969-ben bekövetkezett nyugdíjazása után is folytatta – zárta Varvasovszky János, aki a közeljövőben veszi át gyémántdiplomáját a Soproni Egyetemen.
Családi háttér: 1941-ben született Sopronban. Édesapja ideggyógyász főorvos, édesanyja pedig zongoraművész volt. Felesége, Velsz Dorottya Mária zenetanárnőként tevékenykedett. Zsuzsanna lányuk orvos, Péter fiuk statikus tervező.