Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Kardiogenetika

Egészségsarok SopronÉRt

Kardiogenetika

| dr. Tschürtz Nándor | Tallózó

Az orvosi genetika a betegségeink örökletességével foglalkozó tudomány. Persze az esetek zömében nemcsak az határozza meg egy probléma kialakulását, hogy milyen géneket örököltünk (hanem sokkalta nagyobb súllyal, hogy hogyan élünk!), de vannak bizony kifejezetten öröklődéssel létrejövő bajaink is.

Olyanok is vannak, amik – ha hordozzuk az örökletes meghatározottságot – biztosan létrejönnek bennünk idővel, és olyanok is, amik nem minket, de utódainkat fenyegethetik. Szóval színes a paletta, de a genetikai „térképezés” sok esetben egyfajta tervezhető jövőbelátást biztosít(hat).

A kardiogenetika azon szívbetegségekkel foglalkozó ága a genetikának, melyek örökletessége már feltárt, bizonyított vagy valószínűsíthető. Sok szívizombetegség, egyes ritmuszavarok örökletesen meghatározottak (lehetnek). Ilyenkor a betegséget létrehozó géneltérés igazolása (aminek első lépése egy vérvétel) lehetőséget ad arra, hogy a rokonoknál célzott vizsgálattal igazolják vagy kizárják az adott betegség várható megjelenését.

A kardiogenetika Magyarországon is szárnyait bontogatja már.

Dr. Tschürtz Nándor

Kapcsolódó cikkek

Soproni Téma kvízek

Soproni Téma kvízek

2023. 03. 13.

Ezen az oldalon próbálhatod ki aktuális kvízünket, alatta találod régebbi játékaink listáját.