Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Öröm és bánat kísérte
Börzsei Miklós jelenleg kétlaki életet él, ingázik Sopron és Balatonfüred között. Fotó: Pluzsik Tamás

Soproni Családtörténetek – Börzsei Miklós

Öröm és bánat kísérte

| Pluzsik Tamás | Tallózó

„­Sopron, te ­lelkünk éltető láng! Hű őr az ősi végeken” – hangzanak Sarkady Sándor sorai a város himnuszában. Vallják ezt azok, akik már nemzedékek óta itt élnek, és azok is, akik elszakadtak Soprontól.

Börzsei Miklós a Berzsenyi-gimnáziumban érettségizett 1970-ben, majd felvették az Erdészeti és Faipari Egyetemre, ahol 1975-ben szerzett okleveles faipari mérnöki végzettséget. Első munkahelye Budapesten az Erfaterv volt, majd az Artex Külkereskedelmi Vállalatnál tevékenykedett. Miután 1985-ben a várkerületi családi házban sikerült visszaszerezniük az üzlethelyiséget, ott édesapjával közösen egy lakásfelszerelési boltot nyitott, melynek üzemeltetését 2008-ben Ádám fiának a gondjaira bízta. Jelenleg kétlaki életet él, ingázik Sopron és Balatonfüred között.

– Börzsei János nagyapám 1911 őszén kötött házasságot Milléder Jusztina nagyanyámmal – kezdte Börzsei Miklós. – Nagyapa szabómester volt. 1928-ban 17.000 pengőért Golubits Józseftől megvásárolta a Várkerület 53. számú földszintes épületet, amit lebontatott, és három év alatt felépítette azt az emeletes házat, ami öt generáció óta a családunk birtokában van. Kiváló szakember és ragyogó üzletember is volt, a város virilistái, azaz a legnagyobb adófizetők közé tartozott, de leventeoktatóként is tevékenykedett, mindezek mellett részt vett a város közéletében is. A nagyszüleimnek kilenc gyermekük született, öt lány és négy fiú, köztük az édesapám.

– Az államosítás véget vetett nemcsak a családi idillnek, hanem a jól menő szabóságnak is – folytatta Börzsei Miklós. – A karszalagos emberek köszönés nélkül jöttek be az üzletébe, nagyapának még azt sem engedték meg, hogy a kalapját levegye a fogasról, a „nép nevében” azt is államosították. Szétesett a család, édesapám ahhoz a nővéréhez költözött, akinek az egyik gyermeke néhai Kerényi Imre Kossuth-díjas rendező, színigazgató. Apu Veszprémben érettségizett, ott kötöttek házasságot édesanyámmal is, majd egy helyi banknál helyezkedett el, aminek később az igazgatóhelyettese is lett. Az 1956-os forradalmat követően koholt vádak alapján meghurcolták, majd hazaköltözött a család Sopronba, ahol édesapám az Állami Biztosítónál helyezkedett el. A családi házban a lakásokat már előbb visszakaptuk, 1985-ben pedig édesapámnak sikerült az üzlethelyiség tulajdonjogát is visszaszereznie, melyben hosszú ideig az Iparcikk Kereskedelmi Vállalat egy bútorboltot üzemeltetett. Örömből és bánatból egyaránt kijutott a családunknak, de ma már csak a szép maradt meg az emlékeinkben...

Családi háttér: 1952-ben született Veszprémben. Édesapja, Börzsei Imre a banki szektorban, majd az Állami Biztosítónál dolgozott, haláláig pedig saját vállalkozását vezette. Édesanyját, Börzseiné Farkas Rozáliát a Soproni Ingatlankezelő Vállalatnál adminisztratív munkakörben alkalmazták. Felesége, Juhász Erika számítógépes szakemberként évekig a Budapesti Műszaki Egyetem Folyamatszabályozási Tanszékén, majd a családi vállalkozásban tevékenykedett. Barbara lányuk Rómában teológiát végzett, Ádám pedig Sopronban a saját vállalkozását vezeti.

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek

Soproni Téma kvízek

Soproni Téma kvízek

2023. 03. 13.

Ezen az oldalon próbálhatod ki aktuális kvízünket, alatta találod régebbi játékaink listáját.