Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap   www.sopronitema.hu

Rendőrök egy asztalnál
Cserta László és ifj. Cserta László. Fotó: Pluzsik Tamás

Alma és fája – Cserta László és ifj. Cserta László

Rendőrök egy asztalnál

| Pluzsik Tamás | Tallózó

Az alma nem esik messze a fájától, tartja a mondás, melynek igazságáért nem kell messzire menni Sopronban sem. Ifj. Cserta László rendőr alezredes követte édesapját a rendőri pályán, bár amint mondja, ez a rendőrség már nem ugyanaz, mint volt édesapja idejében.

– Édesapám a második világháborúban híradós katona volt, a visszavonulás során ismerkedett meg az édesanyámmal, úgy, hogy Németországba már együtt jutottak el, ahol apám amerikai hadifogságba esett – kezdte Cserta László. – Az Alsó-Bajorországban, az osztrák határ közelében fekvő Pockingban, a település melletti repülőtéren volt a fogolytábor, ahol a hozzátartozókkal, a hozzájuk csapódó civil menekültekkel együtt több ezer magyar menekült és hadifogoly gyűlt össze 1945 nyarán. Szemben az orosz hadifogsággal, szüleim elbeszélése szerint Pockingban nem éhezett senki, mert a tábor minden regisztrált lakója megfelelő mennyiségű, sőt ha dolgozott is, melyre lehetőség volt, kifejezetten bőséges élelmiszerhez juthatott. Én is ott születtem 1946 májusában, majd egy évvel később jöttünk haza. Édesapám először tűzoltóként dolgozott, még klasszikus értelemben vett tűzjelzőként a Tűztoronyban is teljesített szolgálatot, majd a Soproni Dózsa Termelőszövetkezetben volt traktoros. Én a Rozália úti általános iskolába jártam, majd Győrben mezőgazdasági gépszerelőnek tanultam, de alighogy szakmát kaptam a kezembe, behívtak katonának, a leszerelést követően pedig apám nyomdokába lépve én is a Dózsa tsz-ben kezdtem el dolgozni. Egy toborzást követően 1975-ben lettem rendőr, hamarosan pedig URH-s járőrként egy Zsiguli rendőrautóval jártam, pontosabban igen gyakran Pusker Pista járőrtársammal együtt jártuk a várost. Tíz és száz forint között voltak abban az időben a bírságok, a gyorshajtás pedig nagyon ritka volt, a Trabantokkal és Zaporozsecokkal nehéz is lett volna száguldozni.

Cserta László rendőr-főtörzsőrmesterként 1996-ban ment nyugdíjba.

– A Kurucdombon nőttem fel, még ugyanabba az iskolába is jártam, ahová az édesapám, majd a gépipari technikumban érettségiztem – folytatta ifj. Cserta László. – Rendszeresek voltak nálunk a születésnapi, névnapi összejövetelek, melyeken nagyrészt apám kollégái vettek részt, úgyhogy mondhatom, rendőrök között nőttem föl. Azt édesapám soha nem ejtette ki a száján, hogy legyek én is rendőr.

Ennek ellenére Cserta László most rendőr alezredes, a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán tanult tovább, majd határőrtisztként Sopronban teljesített szolgálatot. – A határőrség megszűnését követőn kerültem át a rendőrség állományába, ahol változatos munkakörökben dolgoztam és dolgozom ma is. Még annak idején, amikor apu aktív volt, egymást érték a rendőrviccek, ők is ugratták ezekkel egymást. Ma már nincsenek rendőrviccek, talán éppen azért, mert megváltozott a rendőrség összetétele és a szerepe is, úgy gondolom, feltétlen pozitív irányba.

Kapcsolódó cikkek

Tűzön-vízen át egymásért

Tűzön-vízen át egymásért

2022. 01. 12. | Pluzsik Tamás

Bizonyára sokan álmodoznak az egész életen át tartó szerelemről, és vannak olyan szerencsések, akiknek ez meg is adatott. Sorozatunkban olyan soproni házaspárokkal beszélgetünk, akik talán tudják a hosszú és boldog házasság titkát. Legalábbis az életük példa lehet erre.

Miért csinálom?

2022. 01. 12.

„Miért irkálod ezeket a szösszeneteket? Van ennek értelme? Lehet mérni a hatását az írásaidnak?”