– Annak idején hogyan és miért éppen ezt az élethivatást választotta?
– A győri Révai Miklós Gimnázium kémia szakos osztályában érettségiztem, majd felszínre tört belőlem a mindig is meglévő erős humán beállítottság, és a Szombathelyi Tanárképző Főiskola történelem–könyvtár szakán folytattam tanulmányaimat. Nagy szerencsém volt, mert abban az időben a szombathelyi közgyűjteményekben kiváló szakemberek dolgoztak. Mindezeken túl tanáraim között tudhattam azt a prof. dr. Tóth István ókor- és vallástörténészt, aki a Mithras-kultusz egyik legelismertebb európai szakértője volt. Az utolsó percig lamentáltam, hogy tanár legyek – volt is erre egy ajánlatom –, vagy a közgyűjteményekben helyezkedjek el. Végül az utóbbi mellett döntöttem, ugyanis kaptam egy váratlan és meglehetősen csábító ajánlatot dr. Dávid Lajostól, a győri Xántus János Múzeum igazgatójától. Ezt örömmel fogadtam el, így lettem szülővárosom nagyhírű múzeumának a könyvtárosa.
– Hogyan került közel a levéltárosi munkához?
– Még győri könyvtárosi munkásságom idején kerültem egy évre a Vas Megyei Levéltár Kőszegi Fióklevéltárához, ahol megismerkedhettem a levéltári munka minden apró részével. Ennek a kőszegi időszaknak köszönhetem „soproniságomat” is, ugyanis egy alkalommal szakmai látogatáson Kőszegen járt Turbuly Éva, a Soproni Levéltár akkori igazgatója. Az ő invitálására kerültem több mint harminc évvel ezelőtt Sopronba. Hálás vagyok ezért a sorsnak, hisz Sopronban levéltárosnak lenni maga a megvalósult álom. Az Árpád-korban szabad királyi városi rangot nyert városunk levéltára a mai Magyarországon az egyetlen, egyben, intakt egészként ránk maradt városi archívum. Nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy hazánk leggazdagabb városi levéltára a soproni.
– Sokan mondják, hogy a Sopronba való beilleszkedés meglehetősen nehéz…
– Ezt én nem éreztem, már csak azért sem, mert családunk egyik fele mindig is a vármegye nyugati felében élt. Erre a legjobb példa Dominkovits Lipót atyai nagybátyám, aki Stornó Gábornak volt a kéményseprőmestere. Ők feleségével, Jolán nénivel itt éltek Sopronban, gyakran összejárt a két család, így személy szerint nekem az első gyermekkori benyomásaim Sopronról Lipót bácsin és az ő történetein keresztül közvetítődtek.
– Hogyan fogadta ezt az állami kitüntetést?
– Óriási megtiszteltetés ez számomra, különösen annak tükrében, hogy egyetlen levéltárosként kaptam meg. Az pedig nagy öröm volt, hogy a kitüntettek sorában ott volt egykori évfolyamtársam, Kónya István lantművész és zenekutató, akivel a barátságunk még a szombathelyi diákévekre datálódik.
Dr. Dominkovits Péter 1962-ben született Győrben. Szülei adminisztratív munkakörökben dolgoztak. Közelmúltban elhunyt felesége, Szakács Anita a Soproni Levéltár főlevéltárosa volt. Mindkét fiuk, Péter és Márk közgazdász.
