– Nem volt pedagógus a családban, az édesapám felsőgépipari szakiskolát végzett, majd a háború alatt katonatisztként a tüzéreknél szolgált, amit sajnos hosszú orosz hadifogság követett, úgyhogy én valójában akkor láttam először az apámat, amikor iskolás lettem – kezdte dr. Némethné Sasfalvi Sarolta Benedek Elek-díjas pedagógus. – A háború végén Lövőre telepítettek bennünket, és mivel édesanyámnak gyönyörű írása volt, ott előbb a jegyzői hivatalban, majd a helyi orvos mellett dolgozott írnokként és asszisztensként. Nagyon nehéz éveket éltünk, majd amikor végre a fogságból hazajött az édesapám, nem nagyon kapott állást, a volt katonatiszteket ugyanis sehol nem látták szívesen. Alkalmi munkák sora után végül a gépipari szakképesítésének köszönhetően a soproni tűgyárban tudott elhelyezkedni. Nagyon korán készültem már az óvónői pályára, hisz nemcsak a babáimat óvtam féltő szeretettel, hanem a környezetemben lévő kis barátnőimet is. 1960-ban érettségiztem a soproni Martos Flóra Gimnáziumban, ezt követően a Soproni Óvónőképző Intézetben folytattam a tanulmányaimat, melynek Szabados László igazgató mellett Sarkady Sándor volt az egyik meghatározó tanáregyénisége. A végzést követően az első soproni munkahelyem a Halász utcai óvodában volt, majd egy szakmai képzés után hamarosan bekapcsolódtam egykori alma materem gyakorlati képzésébe, így egykori tanáraim immáron a kollégáim is lettek. Négy aktív évtized után lassan negyed százada lesz annak, hogy a Soproni Egyetem Lewinszky Anna Gyakorló Óvodájából mentem nyugdíjba. Egykori óvodásaim ma már szülők, sőt javarészt nagyszülők, akiknek nem győzök köszöngetni az utcán. Gyorsan elszaladtak az évek, hisz már én is dédnagymama vagyok.
– Számomra teljesen egyértelmű volt, hogy a szüleim nyomdokába lépek, hisz édesapám egyetemi tanárként szintén pedagógus volt – folytatta Németh Eszter, aki a Széchenyi István Gimnáziumban érettségizett, majd elvégezte a győri Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskolát. – A német nyelv mindig is a fülemben volt, hisz Lobenwein nagymama sokat beszélt németül, mesélt és énekelt az unokáinak, úgyhogy a főiskola befejezését követően a német kiegészítő szakon is diplomát szereztem. Hét évig tanítottam a brennbergi általános iskolában, ezt követően a Soproni Német Nemzetiségi Általános Iskolában, jelenleg pedig négy burgenlandi iskolában német anyanyelvű gyerekeknek magyar nyelvet oktatok. Nemcsak igazi kihívás, hanem egyúttal gyönyörű feladat is ez, hisz különleges öröm számomra, amikor egy kilencéves haracsonyi (Horitschon) kislány hibátlanul elmondja Petőfi Sándor Anyám tyúkja című versét.
– Tudom, talán nem illik dicsérnie az embernek a saját lányát, de őszintén mondom: büszke vagyok Eszterre, hisz ő azért kiváló pedagógus, mert nem kötelességből, hanem szívből tanít – zárta a beszélgetést dr. Némethné Sasfalvi Sarolta.
