Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Történelmi család sarja
Ágotay Barna 37 éven át dolgozott gépkocsivezetőként a GYSEV-nél. Fotó: Pluzsik Tamás

Soproni Családtörténetek – Ágotay Barna

Történelmi család sarja

| Pluzsik Tamás | Tallózó

„­Sopron, te ­lelkünk éltető láng! Hű őr az ősi végeken” – hangzanak Sarkady Sándor sorai a város himnuszában. Vallják ezt azok, akik már nemzedékek óta itt élnek, és azok is, akik elszakadtak Soprontól.

Ágotay Barna a Berzsenyi-gimnáziumban érettségizett Sámson Klára osztályában 1973-ban, majd változatos munkahelyek következtek: volt rakodómunkás az erdőgazdaságnál, héjmagkészítő a Soproni Vasöntödében, aztán a győri Közlekedési Távközlési Műszaki Főiskolán műszaki oktatói diplomát szerzett. Gépkocsivezetőként 37 éven át dolgozott a GYSEV-nél, onnan ment nyugdíjba 2017-ben, közel hárommillió kilométert vezetett balesetmentesen.

– Apai felmenőimet közel háromszáz évre visszamenőleg tudom nyomon követni – kezdte Ágotay Barna. – A családi legendárium szerint az Autheriedek valamikor réges-régen egyszerű rablólovagok voltak, majd később tisztességes gazdálkodók Alsó-Ausztriában. Autheried Károly és Henglmüller Anna dédszüleim 1871-ben kötöttek házasságot a bécsi Szent Erzsébet-templomban, majd a rákövetkező évben Magyarországra, Zákányba költöztek, ahol vendéglőt nyitottak. A Sopron című lap 1902. augusztus 15-i lapszámában olvasható: ­„Autheried Károly soproni magánzó ma délelőtt tette le Töpler Kálmán dr. polgármester kezébe a honpolgári esküt.”. Ernő nagyapám 1887-ben iratkozott be a Salamin Leo által igazgatott „Sopronyi Magyar Királyi Állami Főreáliskolába”, majd az érettségit követően elkezdte tanulmányait a budapesti Műegyetemen. 1899-ben vette át mérnöki diplomáját, és osztálymérnökként a Déli vasútnál helyezkedett el, ahol később főmérnöknek nevezték ki. 1933-ban ő magyarosított a családnevünket Ágotayra. Autheried Ágotay István édesapám, a Papi 1920-ban született, és az érettségit követően a Ludovikán folytatta tanulmányait, ahol 1942-ben hadnaggyá avatták, és a rohamtüzérséghez vezényelték. 1945 tavaszán orosz hadifogságba került. Hazatérése után a „ludovikás billog ott volt a homlokán”, úgyhogy a Tanulmányi Erdőgazdaságnál volt segédmunkás, favágó, majd végül művezetőként ment nyugdíjba.

– Anyai gyökereim részben Tirolba és Voralbergbe nyúlnak vissza, ahol Cora György dédapám ezredesként csendőrparancsnok volt, a Schwartz család révén pedig tősgyökeres soproniak vagyunk – folytatta Ágotay Barna. – A Ferenc József lovagkereszttel kitüntetett Miklós dédapám, medgyesi előnévvel, nemességet kapott, így lett a család neve Medgyesi Schwartz. 1921-ben nagyszüleim Templom utcai házukban látták vendégül Ferrario tábornokot, a népszavazást felügyelő Szövetségközi Tábornoki Bizottság elnökét, amihez egy történet is kapcsolódik, de ezt már Blattner András unokaöcsém elmesélte (Egy ezüstkanál története, Soproni Téma, 2022. január 12.). Bauer Anna nagyanyám családjáé volt annak idején a röjtöki kastély, valamint ők bérelték a várostól az akkoriban az Erzsébet-kertben lévő sörgyárat, édesapja, Bauer Mihály pedig évekig elnöke volt a Soproni Képzőművészeti Körnek. Változatos, nagy ívű pályát futottak be a felmenőim, így nemcsak részesei, hanem esetenként alakítói is voltak Sopron és környéke történelmének. 

Családi háttér: 1954-ben született Budapesten. Édesapja a Ludovika Akadémiát végezte el, édesanyja, Cora Györgyi gyors- és gépíró volt. Dea lánya a kereskedelemben dolgozik, Luca pedig az idegenforgalomban tevékenykedett, jelenleg gyesen van.

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek

Soproni Téma kvízek

Soproni Téma kvízek

2023. 03. 13.

Ezen az oldalon próbálhatod ki aktuális kvízünket, alatta találod régebbi játékaink listáját.