Először még jogosnak érezte a szigorú szankciót, de ahogy teltek az órák, úgy változott a véleménye. Egyre nagyobb kedve lett a tekeréshez. A barátnője pedig ott állt az ajtóban, és megállás nélkül hajtogatta, hogy menjen csak vele. A kísértés folyamatosan nőtt. Ráadásul az édesanyja sem volt otthon. Végül nem tudott ellenállni: kiszökött.

Forró augusztusi délután volt, a nap a szemébe tűzött. Ahogy hajtotta a biciklit lefelé a kanyarban, megremegett a keze, és nem tudta tartani a kormányt. Ekkor hasalt el először. A térde vérzett, a feje fájt, és csak arra bírt gondolni, hogy most minden kiderül. Visszapattant a biciklire, ész nélkül tekert hazafelé. Ekkor majdnem egy autó elé hajtott, de az utolsó pillanatban ismét elesett. Páni félelem lett úrrá rajta. Minél gyorsabban hazaérni, minél gyorsabban eltüntetni a nyomokat. Az összeset. Csak erre bírt gondolni. Valahogy meg nem történtté tenni a nyilvánvalót. Elfelejteni, mintha soha nem lett volna. Mintha soha nem vele történt volna.

A térdét lemosta, de a vérzés csak nem akart elállni, óriási sebek éktelenkedtek a lábán. Ezt biztos észre fogja venni az anyja, és akkor mit mond? A torkában dobogott a szíve. Talált egy hosszúnadrágot, magára vette a kánikulában, de előtte egy zsebkendőt tett a térdére, hogy ne vérezze át az anyagot. Remegve feküdt le a tévé elé, úgy tett, mint aki mesét néz, de közben fogalma sem volt róla, hogy mit lát. A percek lassan vánszorogtak, sokáig nem akart négy óra lenni. Aztán eljött a pillanat: nyílt az ajtó, vidáman köszönt az ismerős hang. Innentől kezdve felgyorsultak az események: talán egy perc sem kellett, hogy kiderüljön az igazság. Először még azt mondta, hogy otthon botlott el, úgy sérült meg a térde, de hamar belátta, hogy az újabb hazugsággal csak ront a helyzetén. Vállalnia kellett a tette következményeit. Igen, megszökött, igen, biciklizett a barátnőjével, és igen, elesett. Persze, nem lett vidám a hangulat, de megnyugodott. Az édesanyja ugyan megszidta, de letisztította a sebét, ápolta. Beszélgetett vele. Hibákról, hazugságokról, életről. Bizalomról, hitről, tisztességről és árulásról. Arról, hogy még a kisebb vétkek is óriásira tudnak hízni, ha hazugságokkal próbáljuk palástolni őket. Meg arról, hogy a szándékos félrevezetés a becsapás nagyobb testvére. Rút testvére. És arról is, hogy aki túl sokat hazudik, előbb-utóbb hitelét veszti. Hiszen a hazugságok idővel kiderülnek. Ennél pedig talán még veszélyesebb, ha valaki el is hiszi a saját hamisságait. Akkor még a hibákat sem tudja belátni. Így pedig javításra, jóvátételre sincs esélye. A hazugság hálója idővel átfonja az egész életét, és nemcsak az idegesítő legyeket ejti csapdába, hanem saját magát is bezárja.

Megtanulta a leckét. A felelősség már az övé volt. Ahogy a hibázás és vezeklés lehetősége is. A hazugság hálóját viszont messziről kerülte…

Tekintse meg kvízünket!