Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
A jövő már itt van

Jegyzet

A jövő már itt van

| Horváth Ferenc | Városi hírek

Számomra, aki az egészségügyben (és különösen tudományos hátterében) járatlan vagyok, megdöbbentő, ugyanakkor fölemelő hír látott napvilágot.

Különböző források szerint ugyanis 5–7 éven belül elérhetőek lesznek olyan vakcinák, amelyek több betegség – közöttük a rák – gyógyítására is alkalmasak. Tudom, óvatosan kell bánni az ilyen információkkal, hiszen már annyi ostoba és alaptalan, szenzációt hajszoló „kutatási eredményről” olvashattunk, hogy akár egy könyvtárat is megtöltenének.

Akkor hát miért is a lelkesedésem? Talán azért, mert az egyik nagy gyógyszergyártó cég vezető kutatója adott tájékoztatást az eddigi eredményeikről, amelyeket jelentősen segített Karikó Katalin munkássága, nevezetesen az mRSN technológia, amely alapvető szerepet játszott a Covid leküzdésében. (Leegyszerűsítve, az mRNS oltóanyag nem elölt vagy legyengített vírust tartalmaz, hanem genetikai információt.)

Arról már korábban is cikkeztek a kutatók, hogy az mRNS technológia más betegségek leküzdésében is segíthet, de csak a közelmúltban jelentettek be konkrétumokat. A már említett cég szerint 2030-ra egészen biztosan elkészülnek a szív- és érrendszeri, az autoimmun és több más betegség elleni oltások. Addigra ugyanis megfejtik a különböző betegségek genetikai kódját. A rák elleni szérum személyre szabott és több daganattípus ellen is hatásos lesz. Hogy miképp is hat egy ilyen injekció, abba talán most nem érdemes belemenni, számunkra ugyanis a végeredmény a fontos. Mert ha valóban lesznek ilyen vakcinák, akkor milliók életét lehet majd megmenteni.

Azt mondják, Karikó Katalin munkássága 15–20 évvel hozta előbbre az ilyen kutatások sikerét. Abban az esetben, ha a mostani, több mint biztató eredményeket a valóságban is érvényesíteni lehet, akkor a magyar kutató munkássága túlhalad majd a Covid leküzdésén, és a legnagyobbak közé emelkedik, ha ez még egyáltalán lehetséges.

Visszatérve a kutatásokhoz. Már napjainkban is létezik olyan vakcina, amelyet a bőrrák egyik típusára fejlesztettek ki, tehát egyáltalán nem a távoli jövőről beszélünk. A jövő már itt van. Az persze már egy másik kérdés, hogy lesz-e annyi pénz a világban, hogy fenntartsák az elmúlt évek kutatási intenzitását. Higgyünk benne, hogy így lesz, s hogy több millió ember életét megmentő oltóanyagok kifejlesztése fontosabb, mint több millió ember életének a kioltására alkalmas fegyverrendszereké!

A döntés a mi kezünkben van. A mi kezünkben? 

Kapcsolódó cikkek