Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
„A jövő városát építjük”
Fotó: Sopronmédia – Griechish Tamás

Dr. Farkas Ciprián: Sopron a közösségépítésben is élen jár

„A jövő városát építjük”

| Horváth Ferenc | Városi hírek

– A sport- és a sportolási lehetőségek megteremtése, valamint a közösségépítés éppúgy hozzátartozik a város életéhez, mint azok a fejlesztések, amelyek meghatározták Sopron elmúlt éveit – mondta dr. Farkas Ciprián polgármester lapunknak.

– Polgármester úr, a soproniak kivételezett helyzetben vannak, mert azon túl, hogy egy szüntelenül fejlődő, egyre komfortosabb város az otthonuk, a sport és kultúra, valamint a közösségépítés is meghatározó szerepet játszik az életünkben.

– Sopron nem véletlenül nemzeti sportváros. A jéghegy csúcsát a profi kosárlabda-egyesületek jelentik. Az elmúlt években a női kosarasok sikert sikerre halmoztak. Páratlan volt az Euroliga megnyerése, az SKC pedig ezüstérmes lett a Magyar Kupában. Focistáink jelenleg a nemzeti bajnokság harmadik osztályában szerepelnek. A város életében nagyon fontos, hogy több mint nyolcvan sportegyesületben várják a fiatalokat és az idősebbeket. Sopronban hagyományosan erős a szabadidősport is. Folyamatosan korszerűsítjük a sportlétesítményeket, és egyre népszerűbbek a gyarapodó, szabadtéri fitneszparkok is. Megfér egymás mellett a profi, az amatőr és a szabadidős sport. A legeredményesebb csapatainkat, versenyzőinket és a szakembereket évről évre nagyszabású gálán köszöntjük, így is elismerve teljesítményüket.

– Említette, hogy folyamatosan korszerűsítik a sportlétesítményeket, de ne feledkezzünk meg az újakról sem!

– A sportfejlesztések közül kiemelkedik a nemzetközi szintű, új Lőver uszoda, amely nem véletlenül volt az egyik helyszíne a 2022-es vizes világbajnokságnak. Itt igazán modern körülmények várják a sportolókat, az úszni vágyó és szerető soproniakat, és amelynek működéséhez jelentős összeget biztosít az önkormányzat. Megépült a pláza mellett az új skate-pálya, több szabadtéri sportpálya is. Kiemelt figyelmet fordítunk Tómalom fürdő fejlesztésére is. A Papréten épül a Darazsak sportakadémia, amely a női kosárlabda-utánpótlás otthona lesz.


– Sopron lélekszámához és gazdasági erejéhez képest felülreprezentált a sportban, de ez igaz a kultúrára és a művészetekre is.

– A sport és a sportolási lehetőségek megteremtése, valamint a közösségépítés éppúgy hozzátartozik a város életéhez, mint azok a fejlesztések, amelyek meghatározták Sopron elmúlt éveit. A város gazdag és szerteágazó kulturális élete, a Petőfi Színház, a barlangszínház, különböző művészeti együttesek működése mind azt jelzi, hogy a soproniak igényesek, polgári létükhöz, éppúgy, mint évszázadokkal ezelőtt, hozzátartozik a kultúra és művészetek megélése, pártolása. Sopron ma már nem csupán a műemlékeiről és páratlan természeti környezetéről híres, hanem művészeti élete és a különböző fesztiválok is vonzzák a látogatókat. A SopronFest egy fiatal, összművészeti fesztivál, amely sokkal több, mint egy jó tavaszi buli. Meggyőződésem, hogy néhány év múlva ez is európai hírű lesz, éppúgy, mint egykor a VOLT Fesztivál. A tavaszi borünnep és az őszi szüreti napok népszerűsége töretlen, de tömegeket vonz az augusztusi várkerületi piknik is. Egy város akkor élhető és szerethető igazán, ha a közösségi élete is vonzó az itt élők számára. Sopron ebben is az élen jár.

– Polgármester úr, az elmúlt hetekben számba vettük a fejlesztéseket, áttekintettük az interjúk során a város életét, de egy város fejlesztése soha nem lehet egy befejezett folyamat. Kérem, segítsen bepillantani a város jövőjébe! Milyen tervek, elképzelések foglalkoztatják?

– Nekünk az a célunk, és azért dolgozunk, hogy a helyi gazdaságot és a turizmust erősebbé, a közlekedést pedig még korszerűbbé és biztonságosabbá tegyük a soproniak számára. Ezért készült el a nemrégiben átadott, északnyugati összekötőút, valamint ezért épül az M85-ös gyorsforgalmi út országhatárig vezető szakasza is. Utóbbi fejlesztés jelentős gazdasági hatással bír, ami új távlatokat nyit Sopron előtt, hiszen nemcsak egy úthálózatba, hanem az ország gazdasági vérkeringésébe is becsatlakoztunk. Mi egy olyan várost szeretnénk a soproniakkal közösen tovább építeni, ahol jó élni, ahol jó családot alapítani és gyermeket nevelni. Ennek feltételeit kell biztosítania minden egyes fejlesztésnek. Fontos azonban leszögezni, várost fejleszteni csak békében és biztonságban lehet, hiszen ez az alapja mindennek. Bízunk benne, hogy hamarosan békepárti fordulat köszönt be Európában. 

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek